Cadmus fordítás Cadmus

Benyújtotta lemondását a kirgiz kormányfő

2020. 10. 06.

Benyújtotta lemondását kedden Kubatbek Boronov kirgiz kormányfő, utódjául Szadir Zsaparovot választotta meg a biskeki parlament – jelentette a 24.kg kirgiz hírportál.

“A parlament döntése alapján Zsaparovot jelölték ki az ország miniszterelnökévé” – közölte a törvényhozás sajtószolgálata, amely szerint a képviselők előzőleg elfogadták Boronov lemondását.

Szintén lemondott tisztségéről Dasztanbek Artiszbekovics Dzsumabekov házelnök, akinek tisztségére Miktibek Abdildajevet választották meg a liberális Bir Bol ellenzéki párttól, amely a vasárnapi választáson született eredmény szerint nem került be a törvényhozásba.

A helyi sajtó szerint Zsaparov korábban börtönben volt, amiért 2013-ban hatóságilag nem engedélyezett tüntetést szervezett Karakolban és túszul ejtette a helyi kormányzót. A politikus a hétfő esti zavargások nyomán szabadult ki.

Az ellenzék kedden a biskeki Dosztuk szállodába hirdetett meg rendkívüli parlamenti ülést az új kormány megalakítása érdekében. A TASZSZ orosz hírügynökség a 24.kg-ra hivatkozva úgy tudja, az ülés eleinte nem volt határozatképes, de végül a 120 parlamenti képviselőből 62-en gyűltek össze.

Az épületben ablakait később a tüntetők téglákkal betörték, és behatoltak a hotelbe. Az Akipress helyi hírportál szerint Zsaparovnak és a képviselőknek el kellett menekülniük a szállodából. Mintegy 1500 tiltakozó gyűlt össze a hotel előtt.

Szooronbaj Dzsejenbekov államfő a BBC-nek nyilatkozva hatalomátvételi kísérletnek nevezte a választási eredmények közzétételét követően tömegtüntetéseket szervező ellenzék tevékenységét. “Illegális hatalomátvételnek tekintem ezt” – hangoztatta.

“Ahogy azt a tegnapi események mutatják, a tüntetésekre és a tiltakozó akciókra kivonulók célja nemcsak a választási eredmények érvénytelenítése, de az ország stabilitásának felforgatása” – jelentette ki Dzsejenbekov.

“Mára világosság, hogy végtére mindez azt a célt szolgálja, hogy lemondjak tisztségemről” – mondta az elnök. Kifejezte egyben azon meggyőződését, hogy a zavargásokat a választásokat megelőzően jóval előre megszervezték.

Dzsejenbekov ugyanakkor nyugalomra intett és utasította a biztonsági erőket, hogy ne lőjenek a tüntetőkre, miután az egészségügyi minisztérium adatai szerint kedd délutáni egy ember életét vesztette és 686-an megsérültek az utcai zavargásokban.

A kirgiz központi választási bizottság érvénytelenítette kedden a vasárnapi parlamenti választás eredményeit, amelyek szerint Dzsejenbekov államfőhöz közel álló pártok kerültek be a törvényhozásba.

A vasárnapi választások eredményeinek közzététele után tömeges tüntetések kezdődtek Biskekben és több kirgiz nagyvárosban, a tüntetők elfoglalták a kormány székházát és több kormányzati épületet, benyomultak a parlament épületébe.

Kedd délelőtt lemondott Biskek és a második legnagyobb kirgiz város, Os polgármestere, az állami televízió elnöke és számos más magas rangú tisztségviselő.

Egyes hírügynökségek úgy értelmezik a jelenlegi kirgizisztáni helyzetet, hogy ellenzéki csoportok átvették a hatalmat, ellenőrzésük alá vonva a stratégiailag fontos kormányzati intézményeket.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑