Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Bevetik-e a NATO-t az Iszlám Állam ellen?

2016. 12. 06.

Magyarország szorgalmazza, hogy a NATO a jövőben ne csak tagállamai révén, hanem szervezetként is részt vegyen az Iszlám Állam elleni harcban és a Földközi- valamint az Égei-tengeren zajló migráció feltartóztatásában – jelentette ki Szijjártó Péter, aki az észak-atlanti szövetség külügyminisztereinek tanácskozásán vesz részt Brüsszelben.

A miniszter szerint azt követően, hogy remélhetőleg rövidesen sikerül felszabadítani Moszult az Iszlám Állam (IÁ) uralma alól, szükségessé válik az iraki helyzet hosszú távú stabilizációja, melyhez a NATO-nak a magyar kormány álláspontja szerint közvetlenül is hozzá kell járulnia az iraki erők kiképzésével. Emlékeztetett: Magyarország katonákkal vesz részt az IÁ elleni küzdelemben, és fegyvereket is szállít Iraknak, iraki tisztek egy 14 fős csoportja pedig két hete utazott haza Szentendréről, ahol az altiszti akadémián robbanóeszközök elleni kiképzésen vettek részt. 2017-től Jordániában is részt vesz a honvédség ebben a munkában, ahol a NATO már egy ideje finanszírozza irakiak kiképzését. A szövetség januártól magában Irakban tervezi, hogy beindít egy kiképző missziót.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter szerint a hamarosan hivatalba lépő Trump-adminisztráció is nagyobb szerepet szán a NATO-nak a terrorizmus elleni harcban.

A külügyminiszteri tanácskozás keddi napjának legfőbb témája a NATO és az EU közötti együttműködési megállapodás gyakorlatba ültetése volt, azért az ülésen részt vett Federica Mogherini az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője is. Szijjártó ennek kapcsán elmondta: a párhuzamosságokat el kell kerülni, de a közös védelem „európai lábát” meg kell erősíteni.

A NATO és az EU közötti együttműködés fokozása arra is jó lehet, hogy az európai intézmény védelmi dimenziója az ezt mindig ellenző Nagy-Britannia távozásával ne erősödhessen meg. Nem meglepő, hogy a szövetség központjába érkező brit külügyminiszter, Boris Johnson félreérthetetlenül leszögezte: örülnek, ha európai országok akármilyen formációban erősítik védelmi képességeiket, de az nem mehet a NATO rovására, mely a biztonság garantálásának elsődleges eszköze kell hogy legyen.

Magyar Nemzet Online

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑