Cadmus fordítás Cadmus

Börtönbüntetésre ítélt a Hamász egy humoristát az iszlám megsértése miatt

2019. 12. 29.

Másfél év börtönre ítélt egy humoristát az iszlám vallás megsértése miatt a Hamász palesztin radikális iszlamista szervezet egyik katonai bírósága a Gázai övezetben – közölte a helyi rendőrség vasárnap.

A palesztin terület déli részén található Rafahból származó 32 éves Ádel al-Masvahinak az a bűne, hogy egy videón az Iszlám Állam terrorszervezetet parodizálta, amint kivégzi foglyát.

Masvahinak fél-fél évet kell letöltenie a vallási érzületek megsértése, a közpolitikai kurzus megsértése, illetve deviáns magaviselet közszemlére tétele miatt – közölte a Hamászhoz közel álló Paltimes hírportál.

A felvételen, amely szeptember óta terjed a közösségi médiában és a YouTube videómegosztó portálon, Masvahi kifigurázza a szunnita terrorszervezetet, azonban a legnagyobb felháborodást a radikális muzulmánok körében az váltotta ki, hogy az iszlám előírásokat is kigúnyolta.

Három másik fiatal férfi társaságában, akik közül ketten késeket tartanak kezükben, a humorista a Koránból idéz, miközben egy negyedik férfi félig betakart szemmel térdel előttük.

„Ennek a férfinak a fejét vesszük, mert tíz éve egy zsák pisztáciát lopott egy idős asszonytól, négy éve pedig rövid farmernadrágban úszkált a tengerben, aminek szára öt centiméterrel ért véget a térde fölött, ellentmondva az iszlám előírásoknak” – harsogta mennydörgő hangon Masvahi, miközben társai kuncogtak ezen.

A Hamász a Muzulmán Testvériség egyik ágaként jött létre 1987 decemberében a Gázai övezetben, amelyet a szervezet 2007-ben uralma alá vont. A palesztin térséget azóta az iszlám törvénykezés szabályainak megfelelően irányítja, így például tilos az alkoholfogyasztás, a nőknek pedig fejkendőt kell viselniük. Az izraeli hatóságok blokád alatt tartják a keskeny tengerparti övezetet.

Mashvahi Rafahban tucatnyi humoros videójáról ismert, amelyeket többnyire a YouTube portálon szokott megosztani.

Hirado.hu, MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑