Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Börtönbüntetésre ítélték Törökországban a kurdbarát párt korábbi társelnökét

2021. 05. 29.

Két és fél év börtönre ítélték pénteken Törökországban Selahattin Demirtast, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártjának (HDP) korábbi társelnökét – közölte az Anadolu állami hírügynökség.

Az ügyben illetékes ankarai törvényszék abban találta bűnösnek Demirtast, hogy “célponttá tett” egy a terrorizmus ellen fellépő ügyészt.

A 2016 óta rácsok mögött lévő ellenzéki politikus videókonferencia útján vett részt az eljárásban. Demirtas politikai indíttatásúnak nevezte a pert. Ügyvédei felmentését követelték.

Demirtas ellen egyszerre több eljárás is folyik a török bíróságokon. Április 26-án kezdődött például az a per, amelyben 107 vádlott-társával, köztük a HDP másik társelnökével és a párt központi végrehajtó tanácsa több egykori tagjával kell felelnie a 37 halálos áldozatot követelő, 2014. októberi erőszakos tiltakozásokkal kapcsolatban.

A tömegper érintettjeit a többi között az állam egységének megbontásával és az ország integritásának megsértésével vádolják.

2014 októberének elején a néhány napig tartó országos tüntetések résztvevői azzal vádolták a török kormányt és a hadsereget, hogy tétlenül nézi, amint az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet elfoglalja Észak-Szíriában a főként kurdok lakta Kobani várost, közvetlenül a határ túloldalán.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑