Börtönbüntetésre ítélték Tunéziában a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét
2023. 05. 16.
Egy év börtönnel sújtották távollétében Rasíd Gannúsit, a legnagyobb tunéziai ellenzéki párt, az iszlamista Újjászületés Mozgalom (Ennahda) uszítással vádolt vezetőjét – közölte hétfőn Munija Buali, a politikus védője.
A 81 éves Gannúsi április óta rácsok mögött van, a belbiztonság elleni összeesküvés címén zárták börtönbe.
A politikus májusban úgy döntött, hogy nem jelenik meg a bíróság előtt, mert nem kíván részt venni kirakatperekben.
A politikust – Kaisz Szaíd elnök ismert bírálóját – tavaly már több alkalommal kihallgatták pártja pénzügyei miatt, valamint olyan vádakkal, amelyek szerint segített iszlamistáknak Szíriába utazni, hogy ott csatlakozhassanak szélsőségesekhez. Gannúsi és pártja is visszautasította a vádakat.
A tunéziai rendőrség az idén már többeket őrizetbe vett Kaisz Szaíd elnök ellenzékének soraiból, köztük az Ennahda befolyásos tagjait, a pártban pedig attól tartanak, hogy a hatóságok nemsokára betiltják a pártot.
Kaisz Szaíd 2021 júliusában feloszlatta a parlamentet, azóta rendeleti úton kormányoz, majd új alkotmányt léptetett hatályba. Politikai ellenfelei szerint az elnök gyakorlatilag puccsot hajtott végre az észak-afrikai országban, visszafordítva számos demokratikus intézkedést, amelyet a 2011-es fordulat után hoztak.
Az államfő szerint azonban az intézkedésekre szükség volt ahhoz, hogy megmentse az országot a káosztól, és kiáll amellett is, hogy lépései törvényesek voltak.
MTI