Burundiban elutasították az ellenzéki jelölt panaszát, a kormánypárt jelöltje nyerte az elnökválasztást

 A burundi alkotmánybíróság elutasította csütörtökön a legnagyobb ellenzéki párt jelöltjének a beadványát, amellyel az elnökválasztáson vesztes jelölt megtámadta a voksolás eredményét.

Az ellenzéki jelölt panaszát elutasító döntéssel hivatalossá vált, hogy Evariste Ndayishimiye, a kormánypárt jelöltje nyerte a május 20-án tartott elnökválasztást. Az 52 éves nyugalmazott tábornokra, a három ciklus után távozó eddigi államfő, Pierre Nkurunziza kegyeltjére 68 százalék voksolt a hivatalos adatok szerint.A legnagyobb ellenzéki párt jelöltje, Agathon Rwasa a szavazatok 22,4 százalékát szerezte meg.

Az új államfőt augusztusban iktatják be hivatalába. Megbízatása hét évre szól, és a jelenlegi szabályok szerint egyszer újítható meg.

Május 20-án a kelet-afrikai ország 5,1 millió választópolgára dönthetett az országot 2005 óta vezető Pierre Nkurunziza elnök utódjáról, valamint a parlamenti és önkormányzati képviselők személyéről. Az ellenzék szerint a választások előtt és alatt számos szabálytalanság történt, az ellenzéki jelölteket és szavazókat megfélemlítették.

A burundi katolikus egyház püspöki konferenciája szerint a választási eljárást olyan kirívó szabálytalanságok tarkították, amelyek miatt nem lehet valósnak tekinteni a választás eredményét.

MTI

Sharing is caring!

, ,




Back to Top ↑