Cadmus fordítás Cadmus

Çavuşoğlu és Pompeo telefonon tárgyalt egymással

2018. 12. 21.

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter és Mike Pompeo amerikai kollégája telefonon tárgyalt egymással.

A diplomáciai forrásokból származó értesülések szerint, a két miniszter telefonon tárgyalt a Szíriában állomásozó amerikai katonák kivonulásáról.

Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésben közölte, hogy az amerikai katonai jelenlét egyetlen oka volt az Iszlám Állam, és legyőzték a terrorszervezetet Szíriában.

“Új időszak kezdődött az Iszlám Állam elleni küzdelemben, már az amerikai katonák kezdtek kivonulni Szíriából” – jelentette be Sarah Sanders a Fehér Ház szóvivője.

Az amerikai média a külügyminisztérium illetékeseire hivatkozva közölte, hogy a Szíriában működő diplomaták 24 óra alatt, katonák pedig 60 vagy 100 nap alatt elhagyják Szíriát.

Másrészről az amerikai védelmi minisztérium illetékesei közzétették, hogy a kivonulás után is együtt fognak működni a helyi szövetségesekkel.

Egy sereg kérdés még válaszra vár, például milyen menetrendje lesz az amerikai katonák kivonásának, teljesen vonulnak ki vagy nem, miben együttműködik az YPG/PKK terrorszervezettel és mikor visszakéri és visszagyűjti a terrorszervezetnek küldött fegyvereket, hiszen azt ígérte Törökországnak.

TRT

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑