Cadmus fordítás Cadmus

Ciprasz:a 4 millió menekültet befogadó Törökország hatalmas terhet vállalt magára

2019. 02. 05.

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök kijelentette: Törökország és Görögország között a saját jogaik és a térség szempontjából is előnyös kapcsolatot kell kiépíteni.

Ciprasz a február 5-6-i törökországi látogatása előtt nyilatkozott az AA hírügynökségnek.

Az Égei-tengeren zajló törvénytelen migráció kapcsán hangsúlyozta Törökország erőfeszítéseit, s rámutatott, hogy a tiltott határátlépések és kiváltképp a halálesetek nagy mértékben csökkentek.

Elmondta, hogy az energiaügyi projektek, mint a Transzadria gázvezeték (TAP) vagy a Török Áramlat, haladt az együttműködés, akárcsak az Isztambul-Szaloniki vasútvonal, az Izmir-Szaloniki hajójáratok vagy az Ipsala-Kipi vámbővítés.

Emlékeztetett arra, hogy Recep Tayyip Erdoğan volt az első török köztársasági elnök, aki (2017. december 7-8-án) Görögországba látogatott:

„Létre kell hozni a feltételeket a török-görög kapcsolatok történelmi lépéseihez, kölcsönös tisztelettel, a nemzetközi jognak megfelelően Törökország és Görögország között a saját jogaik és a térség szempontjából is előnyös kapcsolatot kell kiépíteni” – jelentette ki a görög miniszterelnök, aki szólt a ciprusi kérdés megoldásáról is:

„Tovább dolgozunk az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak megfelelő, tartós és igazságos megoldás kidolgozásán. Az egyetlen megoldás a sziget egyesítése, hogy a szövetségi Ciprusi Köztársaság az Európai Unió tagja legyen, a görög és a török fél érdekeit egyaránt szolgálva” – hangsúlyozta.

Ciprasz azt is kifejtette, hogy a 4 millió menekültet befogadó Törökország hatalmas terhet vállalt magára:

„Ezt a nemzetközi közösségnek is látnia kell, s az Európai Uniónak mindent meg kell tennie szomszédunk támogatására” – mondta.

Ciprasz hozzátette, hogy elkötelezettek az országában élő muszlimok kisebbségre irányuló reformok iránt, s a mufti hivatalok felépítése, működtetése és az oktatás témájában fontos lépéseket tettek és tesznek továbbra is.

TRT

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑