Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Civil szervezetek: Hollandiának bocsánatot kell kérni az iraki bombázásokért

2022. 04. 09.

A holland kormánynak bocsánatot kellene kérnie az észak-iraki Havíja város lakóitól azokért a károkért, amelyeket 2015-ben okozott az Iszlám Állam terrorszervezet helyi pokolgépgyára elleni légitámadásban – írta az NlTimes hírportál pénteken a hollandiai Pax békeszervezet, az Utrechti Egyetem és az iraki Al-Ghad civil szervezet ajánlása alapján.

A szervezetek és az egyetemi kutatók a városban elvégzett vizsgálataik alapján tették meg észrevételeiket. Arra a következtetésre jutottak, hogy a légitámadás több mint 85 civil halálát okozta, több száz súlyos sérült mellett. Az amerikai becslések korábban 70 civil halálát feltételezték. A bombázás mintegy 1200 üzletben és 6000 lakóépületben tett kárt.

A kutatók szerint a légicsapás után két évig az Iszlám Állam (ISIS) uralkodott a régióban, emiatt a lakosok alig jutottak orvosi segítséghez, tiszta vízhez és áramhoz, nem tudtak elmenekülni, további gazdasági károk keletkeztek, megnövekedett a gyermekmunka és korlátozódott az oktatáshoz való hozzáférés.

Hozzátették: a bocsánatkérés elmaradása Hollandia részéről hozzájárul a régióban „a Nyugat-ellenes hangulathoz” ami „táptalaja lehet más terrorszervezetek kialakulásának”.

A kutatók nemcsak azt javasolják, hogy Hollandia kérjen bocsánatot, hanem azt is, hogy az egyes polgárok és a közösség által elszenvedett károkat is térítse meg.

A holland légitámadás az Egyesült Államok vezette dzsihadistaellenes nemzetközi koalíció missziójának része volt. Az ISIS pokolgépüzemében a vártnál több robbanóanyag volt, ami az előre becsültnél sokkal nagyobb erejű robbanást eredményezett. Csak 2020-ban került nyilvánosságra, hogy a támadás során sok civil meghalt.

Idén februárban tizenegy iraki állampolgár beperelte a holland államot azon károk miatt, amelyeket ők és családtagjaik szenvedtek el a légicsapásban.

A NOS holland műsorszolgáltató és az NRC Handelsblad napilap két évvel ezelőtti tényfeltáró anyagaiból kiderült: a katonai vezetők annak ellenére döntöttek a bombázás mellett, hogy tudták, számolniuk kell a „járulékos károk” kockázatával. Egy amerikai értékelés előzőleg megállapította, hogy a beavatkozás csakis korlátozott katonai előnnyel járhat.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑