Cadmus fordítás Cadmus
  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Izraeli légicsapások Gázában

  • Időjárás

Civilek is meghaltak Pakisztánban egy terrorellenes hadműveletben

2025. 03. 28.

Legkevesebb tizenegy ember, köztük két nő és három gyermek életét vesztette Pakisztán nyugati részén szombatra virradóra a hadsereg dróncsapásában, amely célpontja a helyi tálib mozgalom volt.

Hajbár-Pahtunhva tartomány kormányzata sajnálatosnak nevezte, hogy a hadművelet civil áldozatokat is követelt.

A helyi rendőrség egy magas rangú tisztségviselője azt mondta, hogy három dróncsapást hajtottak végre az Afganisztánnal határos térségben. A művelet célpontjai a pakisztáni tálibok által használt búvóhelyek voltak. Csak szombat reggel derült ki, hogy két nő is meghalt a hadsereg akciójában. A tisztségviselő elmondása szerint az elkeseredett helyiek tiltakozásul az áldozatok holttestét a település egyik utcáján helyezték el.

A helyi kormányzat szóvivője azt közölte, hogy terrorellenes műveleteket hajtottak végre Mardan körzetében, ahol a hadsereg értesülései szerint terroristák rejtőztek. A csapásokban sikerült is több magas rangú terroristát likvidálni – tette hozzá. Elmondása szerint ilyen műveletek során a civilek védelme elsőbbséget élvez, de ezt időnként nehezíti a terepviszonyokat, illetve az a körülmény is, hogy a terroristák civil lakosok között húzzák meg magukat, mintegy élő pajzsként használva őket.

A pakisztáni tálibok mozgalma (TTP) március közepén bejelentette, hogy megindítja “éves tavaszi hadjáratát”, amelynek keretében célzott támadásokkal, rajtaütésekkel és öngyilkos merényletekkel fenyegette meg a pakisztáni hadsereget. Az utóbbi napokban számos offenzívát végre is hajtottak, és több katonát megöltek.

Egy iszlámábádi biztonságpolitikai kutatóközpont becslései szerint 2024-ben több mint 1600 ember vesztette életét támadásokban, az áldozatok csaknem fele a biztonsági erők tagja volt. Pakisztán azzal vádolja a szomszédos Afganisztánban néhány éve hatalomra került tálibokat, hogy nem lép fel azokkal a fegyveresekkel szemben, akik afgán területen bujkálva készítenek elő támadásokat pakisztáni célpontok ellen. Az afganisztáni tálibok tagadják ezt a vádat, sőt, ők Pakisztánt gyanúsítják azzal, hogy az Iszlám Állam nevű szervezet “terrorista sejtjeit” bújtatják.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑