Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Civileket használnak élő pajzsként Moszulban

2017. 01. 10.

Az iraki Moszul két újabb, délkeleti kerületébe hatoltak be a várost ostromló kormányerők, de az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szélsőségesei azzal igyekeznek lassítani az előrenyomulásukat, hogy a polgári lakosságot használják “élő pajzsként” – tudatta egy katonai szóvivő kedden.

A múlt hét végén az amerikai támogatást élvező iraki kormányerők elérték a várost kettészelő Tigris folyót. A város keleti és északkeleti részén viszonylag gyorsan tudtak előrenyomulni, de a délkeleti kerületekben nagyobb ellenállásba ütköztek.

“Az a gond, hogy a szélsőségesek civil családok között rejtőznek, ezért csak nagyon lassan és óvatosan tudunk haladni” – magyarázta Abdel-Amír Mohammedavi altábornagy, az iraki rendőrség gyorsreagálású egységének szóvivője. Azt is elmondta, hogy a dzsihadisták tüzet nyitnak azokra a civilekre, akik megpróbálnak elmenekülni.

“A közeledő kormányerőket látó családok menekülnek a dzsihadisták lakta negyedekből, fehér zászlóval indulnak a katonák felé, az Iszlám Állam pedig sokszor aknavetővel és kézifegyverekkel lövi, Molotov-koktélokkal dobálja meg őket” – ismertette Mohammedavi, aki azt is elmondta, hogy az Iszlám Állam általában tüzérségi tüzet zúdít azokra a kerületekre, amelyeket kénytelen elhagyni.

Az ENSZ humanitárius koordinációs irodája arról adott számot, hogy a múlt héten csaknem 700 embert kellett a harcok miatt ellátni a Moszul környéki kórházakban, egy héttel korábban pedig 817-en szorultak kórházi ellátásra.

Az iraki kormányerők és a vele szövetséges milíciák októberben, az Iszlám Állam ellen küzdő nemzetközi katonai koalíció támogatásával indítottak offenzívát Ninive kormányzóság központja, Moszul felszabadításra, amely az utolsó nagyobb város Irakban az Iszlám Állam ellenőrzése alatt. A terrorszervezet 2014-ben rohanta le a várost, gyakorlatilag megfutamítva a kormányerőket.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑