Cadmus fordítás Cadmus

Clinton szerint a szaúdiak is pénzelik az Iszlám Államot

2016. 10. 12.

A WikiLeaks kiszivárogtató portál újabb leveleket hozott nyilvánosságra Hillary Clinton demokrata párti amerikai elnökjelölt kampányfőnökének elektronikus levelezéséből. Ezekben Clinoton és John Podesta az Iszlám Állam finanszírozásáról ír.

Nyilvánosságra hozta Hillary Clinton titkos levelezésének második részletét a WikiLeaks  kiszivárogtató portál. A Podesta-levelezésként elhíresült dokumentumok második adagjában a demokrata elnökjelölt arra utal, hogy szaúdiak és katariak is pénzelik az Iszlám Állam terrorszervezetet.

Az első Podesta-leveleket szombaton szivárogtatta ki a Wikileaks. Julian Assange szervezete az eredeti tervek szerint hetente hozott volna nyilvánosságra újabb adag leveleket, de hétfőn és kedden megjelent az interneten a második és a harmadik adag levélcsomag is. Egyelőre a másodikról vannak részletes információink:

Clinton  Podestán keresztül irányította Obamát?

Az egyik 2014-es e-mailben Hillary Clinton arról ír John Podestának – aki akkor éppen Barack Obama tanácsadója volt –, hogy egy 8 pontból álló terv kidolgozására lesz szükségük az Iszlám Állam legyőzésére. Kiemelte, hogy Irakba és Szíriába is katonai tanácsadókat kell küldeniük a kurd csapatok megsegítésére. Obama későbbi terve a megszólalásig hasonlított Clinton “ötletéhez”.

A látszat ellenére ők pénzelik az Iszlám Államot?

Az Iszlám Állam titkos finanszírozása is szerepel a levélváltásban. Clinton szerint az Öböl-menti államok, Katar és Szaúd-Arábia pénzügyi és logisztikai támogatást nyújt a terrorcsoportnak – annak ellenére, hogy a szíriai háború kirobbanása után látszólag együttműködtek a szunnita államok az amerikai csapatokkal a regionális konfliktus visszaszorítása érdekében.

A demokrata jelölt szerint csak diplomáciai úton és a hagyományos hírszerzési módszerekkel gyakorolhatnak nyomást a katari és szaúdi kormányra.

Orientalista.hu – (Hirado.hu, Wikileaks)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑