Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Csádi junta vezetője: az országnak masszív támogatásra van szüksége

2021. 04. 28.

Csádnak masszív támogatásra van szüksége partnereitől, hogy stabilizálni tudja gazdasági és pénzügyi helyzetét, amely komoly nyomás alá került a koronavírus járványa és a helyi konfliktusok kiéleződése miatt – közölte kedden Mahamat Idriss Déby, a közép-afrikai országot irányító katonai tanács vezetője.

Déby, aki meggyilkolt apja nyomán vette át Csád irányítását, a nemzethez intézett első beszédében kijelentette: a hadsereg azt követően vette át a hatalmat, hogy a parlament házelnöke elutasította az államfői jogkörök átvételét.

Hangsúlyozta, hogy országa a nemzetközi közösséggel vállvetve folytatni fogja a harcot a szélsőségesek ellen, és tiszteletben fogja tartani a nemzetközi megállapodásokból eredő kötelezettségeit.

Megerősítette, hogy a tervezett másfél éves átmeneti időszak alatt átfogó nemzeti párbeszédet indítanak. Hozzátette, hogy ennek végén demokratikus választásokat tartanak és megújítják az állam intézményrendszerét.

A nap folyamán legalább ketten meghaltak és 27-en megsérültek a polgári kormányzás visszaállítását követelő tüntetéseken. A csádi főváros, N’Djamena utcáin ezrek tiltakoztak a junta és az új vezetést támogató Franciaország ellen.

A megmozdulásokat civil szervezetek és ellenzéki pártok szervezték “Wakit Tama”, vagyis “Eljött az idő” jelszóval. “Nem akarjuk, hogy országunk monarchiává váljon” – mondta a tüntetők egyike. A rendőrség könnygázt vetett be a tömeg feloszlatására. Egyes, nem megerősített beszámolók szerint éles lőszert is használtak.

Délutánra már helyreállt a rend N’Djamena központjában, ahol katonai teherautók járőröztek.

Emmanuel Macron francia elnök a nap folyamán elítélte a tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszakot, és korábbi, a juntát támogató álláspontjáról elmozdulva polgári egységkormány létrehozására szólította fel az ország vezetését.

“Békés, demokratikus és átfogó átmenet híve vagyok, és nem támogatom az örökösödési tervet. Franciaország sosem fog olyanokat segíteni, akik ilyen terveket hajszolnak” – jelentette ki Macron, Mahamat Idriss Débyre célozva.
Csádban azt követően vette át az irányítást a hadsereg, hogy április 19-én meghalt az országot 30 éven át irányító Idriss Déby, hivatalos közlés szerint a FACT-lázadókkal vívott harcban.

A katonai tanácsot az elhunyt államfő fia, Mahamat Idriss Déby vezeti. Az ellenzék puccsnak minősítette a történteket. Macron és Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője pénteken részt vett Idriss Déby temetésén, és támogatásukról biztosították a közép-afrikai országot. Franciaország ugyanis fontos katonai partnerként tekint olajban gazdag, ennek ellenére szegény egykori gyarmatára a konfliktus dúlta Száhel-övezetben a szélsőségesek elleni küzdelemben.

A FACT szóvivője szerint erőik össztűz alá kerültek és védekezésre rendezkedtek be. A csádi hadsereg vasárnap elutasította a lázadók béketárgyalásokat szorgalmazó javaslatát, olyan bűnözőknek nevezve őket, akiket le kell vadászni és el kell fogni a korábbi elnök halálában játszott szerepükért.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑