Cadmus fordítás Cadmus

Csaknem 10 millió gyereket oltanának be Afganisztánban járványos gyermekbénulás ellen

2021. 01. 18.

Mintegy 10 millió, öt éven aluli gyereket oltanának be Afganisztánban a járványos gyermekbénulás ellen a hétfőn kezdődött oltási kampány során – derül ki az ország egészségügyi minisztériumának bejelentéséből.

A tájékoztatás szerint körülbelül 65 ezer egészségügyi dolgozó vesz részt az öt napig tartó kampányban.
A rossz biztonsági helyzetben lévő országban tavaly 3,4 millió gyerek nem jutott oltáshoz, ennek következtében legalább 56-an kapták el a betegséget.

Az oltási kampányt leginkább az nehezíti meg, hogy a kormány ellen harcoló tálibok nem engedik az általuk ellenőrzött területekre az egészségügyi dolgozókat. A radikálisok előszeretettel terjesztik azt az összeesküvés-elméletet, hogy a védőoltás csak ürügy, hogy elfedje a nyugati országok valódi célját: a muszlim gyerekek sterilizálását.

Egy másik elmélet szerint a házról házra járó orvosok fő feladata valójában az információszerzés. A tálibok és más szélsőségesek ezért korábban rendszeresen megtámadták a védőoltást beadó orvosokat és az őket kísérő biztonságiakat.

Vasárnap a radikálisok mindazonáltal azt közölték, hogy a mozgalom második számú vezetője, Abdul Gani Baradar Katarban találkozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) dél-ázsiai irodáinak vezetőivel, és megbeszéléseket folytattak a gyermekbénulás elleni oltókampányról, illetve más fertőző betegségekről.

A találkozó eredményét egyelőre nem tudni, tisztségviselők azonban arra figyelmeztettek, hogy amennyiben a tálibok továbbra sem engedik be a területeikre az orvosokat, ismét körülbelül 3 millió gyerek maradhat oltás nélkül.

Az egészségügyi hatóságok eredetileg 2000-re akarták eltüntetni a járványos gyermekbénulást, de a határidőt többször is ki kellett tolni. Afganisztán – és a vele szomszédos Pakisztán – azon kevés országok közé tartozik, ahol továbbra sem sikerült felszámolni a járványos gyermekbénulást.

A betegséget a poliomielitisz vírus okozza, és az esetek 1 százalékában tartós bénulást, sok esetben pedig végtagtorzulást okoz. A bénulás akár életveszélyes és halálos is lehet, és visszafordíthatatlan, így az egyetlen hatásos védekezés ellene a megelőzés, amit az 1950-es években kifejlesztett vakcinák tesznek lehetővé.

MTI

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑