Cadmus fordítás Cadmus

Csend van Észak-Szíriában

2019. 10. 23.

Orosz csapatokat vonultak be Észak-Szíriába, Manbedzs és Kobani környékén tűntek fel a katonai járőrök – jelentette be az orosz védelmi minisztérium. Moszkva szerint a rendészek az orosz-török megállapodás alapján felügyelik az eddig kurdok által lakott szíriai terület nyugalmát. Valamint – a közlemény szövege szerint – segítik a kurd csapatok kivonulását.

Mindeközben egy szíriai kurd férfi felgyújtotta magát az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának genfi székháza előtt. A svájci mentők még meg tudták menteni a férfi életét.

„A megállapodás biztosítja az országhatár biztonságát, és a Béke Forrása hadművelet keretében megtisztítjuk a határ menti 30 kilométeres övezetet a kurd terroristáktól, így nincs szükség új hadműveletekre” – jelentette ki a török hadügyminisztérium szóvivője.

A NATO főtitkára szerint azonban nem ez alapján, hanem az Egyesült Államok közvetítésével létrejött tűzszünet alapjain lehet kidolgozni a békés megoldást.

„Az erőszak és a katonai műveletek csökkenését tapasztaltuk, de tovább kell lépnünk, és erre alapozva valódi megoldást kell találni a szíriai konfliktusra” – mondta Jens Stoltberg.

Az eddig itt állomásozó amerikai csapatok négy héten belül elhagyják a területet, jelentette ki az iraki védelmi miniszter.

Nadzah al-Sammari hozzátette: az amerikai csapatok nem maradhatnak Irakban. Ez ellentmond az amerikai álláspontnak, mely szerint az amerikaiak Irak felől fogják támadni az Iszlám Államot.

Euronews

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑