Cadmus fordítás Cadmus

Dánia hazahozza a dzsihadisták családtagjait a szíriai fogolytáborokból

2021. 05. 19.

Dánia belpolitikai nyomásra mégis hazahozza az Iszlám Állam dzsihadista szervezet terroristáinak egyes családtagjait a szíriai fogolytáborokból – jelentette be kedden Jeppe Kofod dán külügyminiszter és Nick Haekkerup igazságügyminiszter közös sajtótájékoztatóján Koppenhágában.

A miniszterek szerint Dánia azon dolgozik, hogy három dán anyát és összesen tizennégy gyermeküket hazaszállíthassák.

A dán kormány további öt gyermek hazaszállítását is tervezi, de az anyák nélkül. A Ritzau dán hírügynökség ugyanakkor úgy tudja, hogy ehhez a szülők beleegyezése is kellene, amit eddig nem sikerült még beszerezni.

Nick Haekkerup igazságügyminiszter hangsúlyozta, hogy az anyákat visszatértüket követően a lehető legszigorúbban felelősségre fogják vonni a tetteikért. Mint mondta, a kormány részben a hírszerzés elemzése alapján változtatott eddigi álláspontján.

Dániában már jó ideje belpolitikai vitát kavar a dán gyökerekkel rendelkező fiatalok sorsa a konfliktusövezetekben. Összesen tizenkilenc – egy és tizennégy év közötti – gyermekről van szó, akik dán állampolgárságú, illetve időközben ezen állampolgárságuktól megfosztott anyáktól születtek Dániában, vagy a közel-keleti konfliktusövezetekben.

A dán kormány, különösen pedig Jeppe Kofod külügyminiszter az ügy miatt komoly nyomás alá került. A dán hatóságok szerint a gyerekek anyái az Iszlám Állam támogatására utaztak ki Szíriába.

Az érintettek jelenleg jórészt nagyon nehéz körülmények között élnek a dzsihadisták elleni harcból oroszlánrészt vállaló kurd erők által Északkelet-Szíriában működtetett al-holi és ar-rodzsi táborokban.

Mette Frederiksen miniszterelnök korábban ismételten hangsúlyozta, hogy nem akarja visszafogadni őket. Szociáldemokrata kisebbségi kormányának támogatói azonban éppen ezt követelik tőle.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑