Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Deir Ezzorban bombázott a nemzetközi koalíció -sok a civil halott

2018. 07. 13.

Legalább 28 civil vesztette életét egy légicsapásban, amelyet Szíria keleti részén hajtottak végre az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik utolsó bázisa ellen – közölték a helyi források.

A támadást csütörtök este hajtották végre Deir Ezzor tartományban, az iraki határ közelében található Al-Szúszánál.

Feltételezhetően a Washington vezette nemzetközi terrorellenes koalíció hajtotta-e végre a légicsapást. A SANA szíriai állami hírügynökség mintegy harminc polgári halottról számolt be, és a nemzetközi koalíciót tette felelőssé a történtekért.

A 2014-ben jelentős iraki és szíriai területeket elfoglaló dzsihadisták mára visszaszorultak a sivatagba. Az iraki hatóságok 2017 végén bejelentették: kiszorították a szélsőségeseket az összes településről.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑