Cadmus fordítás Cadmus

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására

2025. 06. 21.

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz – az amerikai elnök erről az újságírók előtt beszélt pénteken.

Az elnök kérdésre válaszolva kifejtette, hogy egy ilyen kérést Izrael felé most nagyon nehéz lenne megtenni, mert “nyerésben van”. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész, hajlandó és képes tárgyalásra, valamint azt mondta, hogy “beszéltünk Iránnal, majd meglátjuk mi történik”. A Fehér Ház szóvivője még csütörtökön beszél, hogy az elnök két héten belül határoz arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen bekapcsolódik-e Izrael oldalán, elsősorban iráni nukleáris létesítmények elleni katonai művelettel.

Donald Trump New Jersey-be érkezése után a repülőtéren nyilatkozott, ahol azt is szóvá tette, hogy Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzési igazgatója téved az Irán által megtestesített fenyegetés ügyében, és abban, hogy ne lenne bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert épít.

Megismételte azt az állítását, hogy az izraeli katonai beavatkozás híján Irán már hetek, de hónapokon belül bizonyosan legyártott volna atomfegyvert.

Az elnök azt is kifejtette, hogy Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében, amivel arra reagált, hogy Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Irán vezető diplomatái pénteken tárgyalóasztalhoz ültek Genfben. A megbeszélés, amelyen Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő is részt vett, látható eredmény nélkül ért véget, bár a felek hangsúlyozták, hogy nyitottak a további tárgyalásokra.

Szintén pénteken ENSZ Biztonsági Tanácsában a közel-keleti háborús helyzet miatt összehívott rendkívüli tanácskozáson Danny Danon Izrael nagykövete azzal bírálta Iránt, hogy “globális terrorizmust szít, hanem áldozatot játszik”. Szavait Szaid Jiravanihoz, Irán ENSZ képviselőjéhez intézve úgy fogalmazott, hogy “Ön védelmet kér a tanácstól, esetleg az én népem gyorsítására sző terveket, ebből elég”. “Ön nem egy áldozat, még csak nem is diplomata, hanem egy farkas, aki diplomatának tetteti magát” – fogalmazott az izraeli diplomata.

Donald Trump: Európa nem fog tudni segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében

Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújában – jelentette ki pénteken Donald Trump újságíróknak nyilatkozva New Jerseyben.

“Európa nem fog tudni elnök segíteni ebben” – mondta az amerikai, miután tárgyalóasztalhoz ültek Németország, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint Irán vezető diplomatái pénteken Genfben. A megbeszélés, amelyen Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő is részt vesz, látható eredmény nélkül ért véget, bár a felek szóltak, hogy nyitottak a további tárgyalásokra.

Trump szóvá tette azt is, hogy Tulsi Gabbard, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója téved, amikor azt mondja, hogy ne lenne bizonyíték arra, hogy Irán atomfegyvert épít.

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑