Cadmus fordítás Cadmus

Dzsihadista jelölteket Szíriába közvetítő hálózatot lepleztek le

2017. 05. 30.

Őrizetbe vettek hat francia személyt Párizsban és a dél-franciaországi Bordeaux-ban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy dzsihadista harcokra jelentkezőknek segítettek eljutni Szíriába – erősítették meg kedden a BFM francia hírtelevízió értesülését rendőrségi források.

A terrorelhárítási akciót hétfőn és kedden hajtotta végre a francia bűnügyi rendőrség terrorelhárítási részlege. Az ország két városában két nőt és négy radikalizálódott férfit vettek őrizetbe, a gyanúsítottak 27 és 48 év közöttiek. Kihallgatásuk folyamatban van.

A gyanú szerint pénzügyi és logisztikai segítséget nyújtottak olyan embereknek, akik Szíriába és Irakba próbáltak meg eljutni azzal a céllal, hogy csatlakozzanak az iszlamista erőkhöz.

A legidősebb gyanúsított korábban a guantanamói amerikai katonai fogolytáborban raboskodott. A nyomozók azt próbálják meghatározni, hogy ki volt a csoport vezetője és hány dzsihadsta jelöltnek, illetve azok családtagjainak nyújtottak segítséget és pontosan milyen eszközökkel.

A francia hatóságok utolsó közlése szerint március 20-án mintegy hétszáz francia állampolgár tartózkodott a dzsihadisták által uralt szíriai és iraki övezetben, köztük háromszáz nő.

A kormány becslése szerint mintegy 250 francia állampolgár vesztette életét ezeken a területeken a harcokban, és május közepéig 213-an tértek haza a 2015 óta harcolni indult franciák közül.

A lakosság arányához képest Belgium mellett Franciaországból érkezett a legtöbb külföldi dzsihadista Szíria és Irak területére az elmúlt években.

Orientalista.hu – (Magyar Idők, MTI)

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑