Cadmus fordítás Cadmus

Eddig csaknem hatszáz “terroristát ártalmatlanított” Ankara Olajág hadműveletben

2018. 01. 30.

A Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia 597 “terroristáját ártalmatlanította” január 20. óta a török haderő az észak-szíriai Afrín kerületben indított hadműveletében – közölte hétfőn a török vezérkar.A beszámoló szerint vasárnapról hétfőre virradóra a török légierő 44 ellenséges célpontot semmisített meg, köztük óvóhelyeket, fegyverraktárakat és lőállásokat. Az éjszaka folyamán 40 terroristát is “hatástalanítottak” – írta a szövegben.

Ankara szemében az Afrínt ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia a törökországi kurd szeparatista Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK) szövetséges terrorszervezet.

Miközben Washington az utóbbi hónapokban modern fegyverekkel támogatta az YPG-t az Iszlám Állam szélsőségesei elleni harcban, Ankara úgy vélte, hogy a szíriai kurd milícia “folyamatosan bővülő fegyverarzenálja” miatt egyre inkább fenyegetést jelent és katonai beavatkozásra van szükség.

Afrin központi kórházának egyik orvosa a dpa német hírügynökségnek hétfőn ugyanakkor azt nyilatkozta, hogy egy család 25 tagjának, köztük több gyereknek a holttestét hozták be hozzájuk, miután a civil áldozatok a török csapásmérésekben életüket vesztették.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű, YPG vezette katonai koalíció egyik szóvivője azt állította, hogy a török harci gépek továbbra is civilek által lakott területek fölött köröznek és főként falvakat bombáznak. A kurd fegyveresek egy török drónt is lelőttek Afrin külterületén – tette hozzá Musztafa Bali. Az Anadolu török állami hírügynökség hétfői jelentése alapján az Olajág hadművelet első 10 napja alatt a török haderő és a vele szövetséges, iszlamista szövetségessel rendelkező Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) 15 falvat és öt stratégiailag fontos hegytetőt vont ellenőrzése alá.

Orientalista.hu – MTI nyomán

Megosztom:

, , , , , , , ,




Back to Top ↑