Egyetlen amerikai katonát sem büntetnek meg az elhibázott afganisztáni dróntámadásért
2021. 12. 15.
Egyetlen amerikai katonát sem vonnak felelősségre a 10 civil áldozatot követelő, elhibázott dróntámadásért, írja a CNN. A megtorló csapást augusztus 29-én hajtották végre Afganisztánban, három nappal azután, hogy az Iszlám Állam helyi szerve, a Horaszán Tartomány (ISIS-K) két öngyilkos merénylője felrobbantotta magát a kabuli repülőtérnél – közölte a Telex.
A légicsapás körülményei a kezdetektől fogva gyanúsak voltak. Az már a támadás másnapján kiderült, hogy a feltételezett merénylők mellett gyerekek is meghaltak egy második robbanásban, amit akkor még a célpont autójában lévő robbanószernek tulajdonítottak. A Pentagon azt követően kezdte el vizsgálni az ügyet, hogy szeptemberben több amerikai lap megírta, az elsődleges célpontok is ártatlan afgánok lehettek. Amit pedig eredetileg robbanószernek gondoltak, az minden bizonnyal egy propángázpalack volt.
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter hétfőn fogadta el a Pentagon belső vizsgálatának jelentését, amelyben a hadsereg szóvivője szerint senki ellen nem javasolták fegyelmi eljárás megindítását. A döntést azzal indokolták, hogy a támadás során senki nem követett el törvénysértést, hiszen minden résztvevő meg volt győződve arról, hogy valós veszélyt hárít el. Az csak utólag derült ki, hogy mindezt téves információk alapján tették, így az eset tragikus balesetnek, és nem gondatlanságnak minősül.
Az eredeti, teljes írást itt olvashatják el.