Cadmus fordítás Cadmus

Egyiptom humanitárius segélyt küldött a Gázai övezetbe

2021. 05. 25.

Egyiptom háromezer tonna humanitárius segélyt küldött az izraeli légicsapások sújtotta Gázai övezetbe – közölte vasárnap a Szada al-Balad nevű egyiptomi hírportál.

A lap értesülései szerint a nap folyamán mintegy 130 teherautó érkezett a rafahi határátkelőhöz. A mintegy 150 millió egyiptomi font (2,7 milliárd forint) értékű segélyt Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök utasítására állították össze.

Az élelmiszert, gyógyszereket és építőanyagokat egyiptomi vállalatok gyűjtötték össze a Tahja Maszr nevű helyi humanitárius szervezet égisze alatt, amely korábban számlát nyitott a Gázai övezetnek szánt adományok számára.
Május 21-re virradóra tűzszünet lépett életbe Izrael és a Gázai övezetet vezető Hamász  palesztin szervezet között, tizenegy napon át tartó rakétaháborút követően. A konfliktus szereplői között Egyiptom közvetít tartós fegyvernyugvásra törekedve.

Az izraeli rendőrök rátámadtak a jeruzsálemi Al-Aksza mecset előtt imádkozó palesztinokra, akik az iszlám vallás egyik legnagyobb ünnepén a ramadani böjt után gyülekeztek muszlimok haramdik legfontosabb szentélye előtt. Emellett az izraeli hatóságok elrendelték Jeruzsálem egyik palesztinok lakta negyedének kilakoltatását, hogy az őshonos lakosság helyére bevándorló illegális zsidó telepeseket költöztessenek be.

Palesztina számos városában így Jeruzsálemben is tüntetések kezdődtek a megszálló izraeli politika ellen. Cionista szélsőséges zsidók több alkalommal rátámadtak a palesztin tüntetőkre az izraeli rendőrség nem avatkozott bele az összecsapásokba.

Ezek után a Gázai övezetben tevékenyekdő palesztin ellenállási szervezeteket rakétatámadásokat indítottak a cionista állam ellen, amire Izrael aránytalanul nagyobb légicsapásokkal válaszolt rombadöntve több száz civilek lakta épületet illetve egy tizenkét emeletes toronyházat ahol külföldi sajtóorgánumok köztük az AP és az Al-Jazeera szerkesztősége működött.

A palesztin övezetben mintegy 1800 lakóépület semmisült meg, további 16 800 különböző fokú károkat szenvedett. Gáza városának központjában öt lakótömböt tettek a földdel egyenlővé. Az övezetben emellett 74 kormányzati épület semmisült meg.

A lakóházak és az infrastruktúra helyreállítása becslések szerint 350 millió dollárt fog felemészteni. A támadásokban a Gázai övezet mintegy 250 lakója vesztette életét. A bombázásban továbbá kétezer palesztin sebesült meg.

MTI nyomán

Megosztom:

, , , , , , , , , , ,




Back to Top ↑