Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Egyiptom legnagyobb templomát és legnagyobb mecsetjét ígéri felépíteni Sziszi elnök

2017. 01. 10.

Az ortodox karácsonyt már harmadik éve ünnepelte együtt a hétvégén az egyiptomi koptokkal az ország elnöke. Miután részt vett a karácsonyi misén, megígérte: felépítteti Egyiptom legnagyobb templomát és legnagyobb mecsetjét is.

Ő maga 100 ezer egyiptomi fonttal (1 millió 600 ezer forint) támogatja a projektet – tette hozzá. Közölte azt is, hogy a két egyházi épület az új, adminisztratív fővárosban kap helyet, és már 2018-ra elkészülnek. Abban az évben ünnepli építésének félszázados évfordulóját a koptok legfontosabb székesegyháza, a Szent Márk katedrális – ennek a komplexumában követtek el merényletet decemberben. A megtámadott templomot a hadsereg segítségével karácsonyra helyreállították.

De a legnagyobb templom felépítése mellett korábbi ígéretéről sem feledkezik meg – mondta az államfő. Arról, hogy minden olyan templomot újjáépítenek és rendbe hoznak, amelyeket károk értek akkor, amikor kiszorították a hatalomból elődjét, Murszi elnököt. Sziszi Teodor pápától elnézést is kért, amiért eddig két ilyen templom nem újult még meg, és azt mondta, két héten belül ezeket is átadják a hívőknek – írja az Egyptian Streets.

Az államfőt egyébként melegen fogadták a karácsonyi mise résztvevői. Az elnök azt mondta, remélhetőleg tényleg boldog új év vár Egyiptomra, miközben az emberek apró nemzeti színű zászlókat lobogtattak. És hozzátette: “mindannyian egyek vagyunk, és ha Isten is úgy akarja, megtaníthatjuk a világot a szeretetre, a békére, a biztonságra és a virágzásra.

” Mert az az egyetlen esélyük az egyiptomiaknak, ha együtt állnak ki magukért és tisztelettel, hűséggel viseltetnek egymás iránt “– tette hozzá.

Azoknak pedig, akik azt kérdezték, hogy mit keres a muzulmán elnök a keresztény misén, azt üzente: itt is Isten egyik házában van, és azt kéri tőle, tartsa meg biztonságban Egyiptomot.

Az ország történetében 2015-ben Abd Al-Fattah Al-Sisi volt az első elnök, aki részt vett az ország lakóinak tizedét adó koptok karácsonyi miséjén.

Orientalista.hu – Globoport

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑