Cadmus fordítás Cadmus

Egyiptom meghívta palesztin és izraeli feleket további tárgyalásokra

2021. 05. 28.

A tűzszünetet megerősíteni hivatott további tárgyalásokra hívta meg Egyiptom Izrael, a Hamász palesztin radikális iszlamista mozgalom, valamint a Palesztin Hatóság (PH) képviselőit – közölte egy neve elhallgatását kérő egyiptomi hírszerzési tisztségviselő.

A forrás szerint az egyeztetéseken nagy figyelmet fordítanának a gázai újjáépítési folyamat felgyorsítására is. “Hosszú távú tűzszünetet akarunk, amely lehetővé tenné a további egyeztetéseket és a közvetlen tárgyalásokat” – közölte a fegyvernyugváshoz vezető folyamatokat jól ismerő tisztségviselő az AP amerikai hírügynökséggel.

A tárgyalások legkorábban a jövő héten kezdődhetnek meg, Izrael elsőként beleegyezését adta, a végleges napirenden még mindig dolgoznak – mondta a forrás. Ezenkívül egyeztetések zajlanak palesztin foglyok lehetséges szabadon engedéséről Izrael által, cserébe a Hamász által fogva tartott izraeliekért – tette hozzá. Mindkét ügyet megvitatták Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel szerdai kairói útján, illetve Mohamed bin Abdul-Rahmán asz-Száni katari külügyminiszterrel is, aki kedden Kairóban járt.

Az AP hírügynökségnek egy meg nem nevezett izraeli tisztségviselő elmondta: az izraeli kormány szorosan együttműködik egyiptomi tisztségviselőkkel a tűzszünet megerősítése érdekében.

Abdelatíf al-Kanú Hamász-szóvivő megerősítette, hogy a mozgalom vezetője, Iszmáil Haníje a jövő héten Kairóba látogat, a csoport pedig nyitott a fogolycsere megvitatására. A szóvivő szerint a kairói tárgyalások célja egyúttal megvitatni a Gázai övezetet és az Izrael által megszállt Ciszjordániát irányító palesztinok közötti egység megteremtésének módjait.

A Palesztin Hatóság egyelőre nem reagált. Izrael és a Gázai övezetet uraló Hamász szélsőséges palesztin szervezet 11 napos háborút vívott egymással májusban. A Gázai övezetben 248-an – köztük 66 gyerek és 39 nő -, míg Izraelben tizenketten – köztük két gyerek – vesztették életüket a konfliktusban.

Az amerikai külügyminiszter kétnapos közel-keleti útjának célja szintén a fegyvernyugvás megszilárdítása volt, egyúttal adomány gyűjtése az újjáépítésre.

Az Arab Liga csütörtökön üdvözölte az amerikai külügyminiszter keddi rámalláhi látogatásán tett bejelentését, amely szerint az Egyesült Államok újranyitja jeruzsálemi konzulátusát a palesztinok számára.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑