Cadmus fordítás Cadmus

Egyiptomi katonák vesztették el az életüket egy öngyilkos merényletben

2017. 06. 01.

Életét vesztette szerdán az egyiptomi fegyveres erők négy tagja a fővárostól, Kairótól 260 kilométerre délnyugatra található el-Baharíja oázisnál egy öngyilkos merényletben – közölte a hadsereg hivatalos Facebook-oldalán.

Támer ar-Refái tábornok, az egyiptomi hadsereg szóvivője rövid nyilatkozatában közölte, hogy a három tiszt és egy katona éppen egy felderítő küldetésben vett részt, amikor egy, a közelükben tartózkodó öngyilkos merénylő működésbe hozta a testére erősített robbanóövet. Ez utóbbi akcióval kapcsolatban a hadsereg nem szolgált további részletekkel.

A TASZSZ orosz hírügynökség a Sky News Arabia arab televíziós csatornára hivatkozva korábban három halálos áldozatról számolt be az oázis környékén. A hírügynökség információi szerint a biztonsági erők tagjai éppen a terroristák egyik rejtekhelyét támadták, amikor a három tiszt egy házi készítésű, feltehetőleg távirányítású robbanószerkezetre hajtott.

A bűnüldöző szervektől származó források szerint a biztonsági erők tagjai egy nagyszabású műveletben vettek részt, melynek célja a múlt pénteki, kopt keresztények ellen elkövetett merénylet elkövetésével kapcsolatba hozható terroristák felkutatása és elfogása.

A kopt keresztények ellen az el-Míneja tartománybeli Adva városánál elkövetett merényletben a legfrissebb hírek szerint 29-en vesztették életüket. A támadás elkövetését az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vállalta magára.

Ar-Refái ugyanakkor elmondta, hogy a szerdai művelet során az egyiptomi légierő a líbiai határ közelében megsemmisített két „szélsőségesekkel teli” járművet.

Eközben a hadsereg szóvivője beszámolt arról is, hogy 15 feltételezett terroristát vett őrizetbe az egyiptomi hadsereg az Észak-Sínai Kormányzóságban, akiket azzal gyanúsítanak, hogy merényletet akartak elkövetni a biztonsági erők helyi tagjai ellen.

A gyanúsítottakkal kapcsolatban a hadsereg nem közölt további részleteket, ar-Refái ugyanakkor elmondta, hogy az akció keretében négy motorkerékpárt is megsemmisítettek, melyeket „terrorcselekményeknél” akartak felhasználni a helyi szélsőségesek a hadsereg feltételezése szerint.

Az Iszlám Állam vezette felkelés központja az Észak-Sínai Kormányzóság területén található, habár a dzsihadisták alkalmanként megpróbálják kiterjeszteni ellenőrzésüket a félsziget déli részébe is. A Sínai-félszigeten azóta szaporodtak meg a terrorcselekmények, hogy a mára már betiltott Muzulmán Testvériséghez tartozó, demokratikusan megválasztott Mohamed Murszi államfőt 2013-ban a hadsereg elmozdította a hatalomból.

A térségben ezt követően fegyveres harcot indító iszlamista szervezet 2014-ben hűséget fogadott az elsősorban Szíriában és Irakban tevékeny Iszlám Államnak, felvette a Wilayat Sinaa (Sínai Tartomány) nevet, és támadásaiban azóta több száz egyiptomi katonával és rendőrrel végzett.

Orientalista.hu – (Magyar Idők, MTI)

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑