Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Egyiptomi miniszter: A vízhiány kihívás, egyben lehetőség a fejlesztésre

2019. 10. 18.

A vízhiány rendkívül nagy kihívás, egyben lehetőség a vízellátási rendszer fejlesztésére – mondta Abdel-Áti Szajed Mohamed Halil, Egyiptom vízgazdálkodási minisztere az M1 aktuális csatornának nyilatkozva csütörtökön.

Elmondta, Egyiptom nemzeti vízmegőrzési tervet dolgozott ki, amelynek pillérei közül a vízminőség területe a prioritás. Fontos a szennyvíztisztítás hatékonyabbá tétele és a vízfelhasználás hatékonysága is, amely jelenleg a globális érték 80 százaléka, ezt 5 százalékkal szeretnék növelni. Fontos az is, hogy új megoldásokat találjanak, valamint, hogy növeljék a létesítmények kapacitását – fejtette ki.

A lakosság növekedését figyelembe véve 2037-ig jelentősen növelni kell a hatékonyságot, aminek megvalósítására az ország 20 éves tervet dolgozott ki. Rendkívül nagy összegeket fognak ennek érdekében befektetni – hangsúlyozta.

Kifejtette: Egyiptom az egyik legszárazabb ország, területének 95 százaléka sivatagos vidék. Megújuló vízforrásainak 95 százaléka Egyiptomon kívülről érkezik az országba, a klímaváltozás nagy kihívás jelent, az egyre növekvő hőhullámok nagyon nagy terhet rónak az országra.

A 100 millió egyiptomit ellátó vízellátási rendszer megfelelő működtetése nagyon fontos – jegyezte meg. A vízfelhasználás jelentős, körülbelül 500 köbméter fejenként, a miniszter szerint azonban kétszer ennyi vizet kellene szolgáltatniuk a lakosságnak. Egyiptomban többször is felhasználják a beérkező vizet annak érdekében, hogy hatékonyabb legyen a felhasználás. A tengervíz sótalanításában is előrelépést kell elérni, 2030-ig hárommillió köbméter vizet tudnak majd sótalanítani – mondta az egyiptomi miniszter.

MTI

Megosztom:

,




Back to Top ↑