Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Egyiptomi ügyészség: súlyos mulasztások okozták a halálos vonatbalesetet

2021. 04. 12.

Vasúti alkalmazottak súlyos mulasztásai okozták a 18 ember halálával járó március 26-i vonatbalesetet Egyiptomban, de kábítószer-használat is közrejátszott a katasztrófában – közölte vasárnap este az arab ország ügyészsége.

A balesetben két személyszállító vonat összeütközött Szohág tartományban, Kairótól 440 kilométerrel délre, és a halálos áldozatokon túl mintegy kétszáz sebesült is volt.

Az ügyészség az eset után elrendelte nyolc vasúti alkalmazott – két mozdonyvezetőnek, helyetteseiknek, a forgalomirányítás Aszjút tartománybeli vezetőjének és három forgalomirányítónak – őrizetbe vételét.

A vizsgálat során kiderült, hogy az egyik mozdonyvezető és helyettese a baleset előtt kikapcsolta a vonat automata üzembiztonsági berendezését, valamint, hogy az egyik forgalomirányító és az egyik másod-mozdonyvezető hasist szívott a baleset előtt, sőt, utóbbi opiáttartalmú fájdalomcsillapítót – Tramadolt – szedett, amely közönséges utcai drognak számít Egyiptomban.

Az ügyészség hangsúlyozta, hogy a vizsgálat még nem zárult le.

A egyiptomi vasút ismert arról, hogy a nem megfelelő karbantartás miatt gyakoriak a balesetek. 2017-es adatok szerint 1793 vasúti baleset történt az észak-afrikai országban. Abdel Fattáh esz-Szíszi elnök 2018-ban közölte, hogy az országnak mintegy 250 milliárd egyiptomi fontra (4300 milliárd forint) lenne szüksége az elöregedett vasúthálózat felújítására.

MTI

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑