Cadmus fordítás Cadmus

Egymás után hullanak a rakéták a Gázai-övezetben

2017. 12. 19.

Egyelőre egyik fél sem hajlandó engedni Jeruzsálem kérdésében.

A radikális, Iszlám Ellenállási Mozgalom azaz a Hamász katonai kiképzőtáborát támadták az izraeli rakéták hétfő hajnalban.

A tel-avivi védelmi minisztérium szerint ez csak válasz volt a palesztinok, napok óta tartó, lakónegyedeket is célzó rakétatámadásaira. A biztonsági kabinet egyik tagja szerint pedig az ellencsapásokat addig folytatják, amíg az iszlamisták le nem teszik a fegyvert.

Egyelőre úgy tudni, hogy az éjszakai bombázásoknak nincsenek halálos áldozatai. A harcok azután újultak ki a Gázai-övezetben, miután az amerikai elnök, Donald Trump december elején elismerte az arabok által is szent helyként tisztelt Jeruzsálemet Izrael fővárosának.

A palesztinok másnap intifádát, vagyis felkelést hirdettek, és azóta több tucatszor támadták meg a határmenti izraeli településeket.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑