Cadmus fordítás Cadmus

Egymásnak estek a rivális tálib csoportok

2017. 06. 15.

Legalább nyolc iszlamista meghalt, és nyolc megsebesült szerdán, amikor két rivális tálib csoport tagjai merényleteket követtek el egymás ellen néhány órán belül Afganisztán déli részén.

Az első merénylet helyszíne a dél-afganisztáni Hilmend tartomány Grisk nevű körzete volt, ahol a Hajbatullah Akhundzada molla vezette afganisztáni főáramlatú tálib mozgalom tagjai autóba rejtett pokolgéppel támadtak a Mohamed Raszul molla által vezetett szakadár tálib frakció tagjaira. A támadásban hárman meghaltak, és öten megsebesültek.

A támadást megerősítette Kári Juszuf Ahmadi, a Hajbatullahhoz hű tálibok szóvivője is, aki elmondta, hogy az autóba rejtett pokolgéppel elkövetett támadás a rivális tálibok bázisa ellen irányult, akiket azzal vádolnak, hogy “az afgán kormány segíti őket”. Ahmadi beszámolója szerint a támadásban a rivális csoport 26 tagja, közte egy “parancsnok” vesztette életét, és 18 ember sebesült meg.

“Alig néhány órával később (…) Raszul csoportja megtorlásként egy öngyilkos merénylőt küldött Hajbatullah harcosai ellen” – közölte Amar Zvák, a tartományi kormányzó szóvivője. A második támadásban az öngyilkos merénylőn kívül a Hajbatullah vezette csoport négy tagja halt meg, és három tagja sebesült meg.

A megosztottság ellenére a tálibok növelték térségbeli befolyásukat

A tálib mozgalom e két irányzata az elmúlt években főszerepet játszott a biztonsági erők tagjaival az ország különböző részein történt összecsapásokban, különösen a nyugati Herát és a délkeleti Zábul tartományokban.

A tálib mozgalom alapítója, Omár molla 2013-as halála óta számít megosztottnak. Omár mollát ezután a tálibok második számú vezetőjének számító Manszúr molla követte, akinek kinevezése azonban belső vitákhoz és szakadáshoz vezetett, aminek következtében különböző szakadár tálib frakciók jöttek létre, köztük a Mohamed Raszul molla által vezetett csoport. Manszúr molla tavaly májusban egy amerikai dróntámadásban életét vesztette, a tálibok ezután választották Hajbatullah Akhundzada mollát utódjául.

A megosztottság ellenére a tálibok növelték térségbeli befolyásukat, és az ország területeinek legalább 43 százalékát tartják ellenőrzésük alatt azóta, hogy a NATO 2014 végén befejezte harci misszióját az országban, és a külföldi katonák túlnyomó többsége távozott Afganisztánból.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑