Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Egyre jobban szabadul fel az iraki Moszul

2017. 03. 14.

Moszult teljesen körbevették az iraki kormányerők, azonban az Óvárosban még mindig hatszázezer civil van bent. A katonák oda is bejutottak, de nem lesz könnyű dolguk, a harci járművek nem férnek el a szűk sikátorokban, és az iszlamisták itt is könnyen tudnak bevetni orvlövészeket, öngyilkos merénylőket és rejtett robbanószerkezeteket.

– Az Iszlám Állam több mint 60 százalékát elvesztette területeinek Irakban, és napról napra többet veszít. Ez azt jelenti, hogy koalíciónk és helyi partnereink ötvenezer négyzetkilométernyi területet tisztítottak meg a dzsihadistáktól – mondta az Iszlám Állam nevezetű terrorszervezet elleni koalíció legmagasabb rangú amerikai tisztviselője, Brett McGurk.

Nyugat-Moszul felszabadítására három hete indítottak offenzívát. Csak az utóbbi két hétben 65 ezer ember menekült el a városban folyó harcok elől, vagyis már összesen több mint 200 ezren voltak kénytelenek elmenekülni azóta, hogy tavaly október közepén az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légi támogatásával átfogó támadást indítottak az Iszlám Állam utolsó terrorentitás iraki fellegvára ellen.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑