Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Életfogytiglanra ítélnék a török puccsistákat

2017. 03. 02.

Örökre rácsok mögé zárnák a puccs­kísérletben való részvétellel vádolt török katonákat, akik közül többen is a feletteseikre mutogatnak.

Újabb mamutperrel folytatódott tegnap Törökországban a tavaly júliusi puccskísérletet követő leszámolási hullám. Ezúttal egyszerre mintegy 330 katonát állítottak bíróság elé az ország legnagyobb – több mint 1500 fő befogadására képes – tárgyalótermében, amely az Ankarától nyugatra fekvő Sincan kerület kiemelten őrzött büntetés-végrehajtási intézetének területén fekszik. Az ügyészség az államrend erőszakos megdöntése mellett terrorszervezetben való részvétellel, szándékos emberöléssel, valamint annak kísérletével gyanúsítja a fogvatartottakat.

Különleges biztonsági intézkedések mellett kezdődött meg a per

A vádlottak padján több, korábban magas rendfokozatú tiszt – köztük egy vezérőrnagy és egy dandártábornok is – helyet foglalt. A most perbe fogott egyenruhások szinte kivétel nélkül a török fővárostól 60 kilométerre délnyugatra található Polatli támaszpontján állomásozó tüzérdandár kötelékében, illetve a katonai bázis területén fekvő tüzérségi akadémián teljesítettek szolgálatot. Az ügyészség mindegyik vádlott számára háromszoros életfogytiglani börtönbüntetést tart indokoltnak.

Az első meghallgatások során több alacsonyabb rendfokozatú katona is arról számolt be, hogy a puccskísérlet estéjén egy közeli terrortámadásról szóló információt kaptak feletteseiktől, amely indokolttá tette a készültség elrendelését. Az alakulat katonai vezetői parancsára kivonuló egységek az utcákon demonstráló civilekkel való rövid konfrontáció után visszavonultak a támaszpontra, állították többen is vallomásukban. A katonák tagadták, hogy bármilyen kapcsolatban állnának a kormány által a puccskísérlet kitervelőjének tartott Fethullah Gülen hitszónok mozgalmával.

A magas létszámú csoportos bírósági tárgyalás bevett eljárásnak számít az államcsínyben való részvétellel vádoltak esetén. A leszámolás nyitányaként, december végén több mint két tucat rendőrt állítottak hasonló vádakkal törvény elé. Azóta számos nagyobb eljárás is kezdődött. Januárban egy 270 vádlottas ügy kezdődött Izmirben, melynek során távollétében magát Fethullah Gülent is perbe fogták.

Magyar Idők

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑