Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Elfogták Irakban az Iszlám Állam volt fallúdzsai “kormányzóját”

2021. 05. 03.

Az iraki hírszerzés elfogta az Iszlám Állam terrorszervezet volt fallúdzsai “kormányzóját” – közölte hétfőn az asz-Szummaríja iraki televízió a biztonsági szolgálatra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint a terrorista tevékenységgel vádolt Abu Ali adzs-Dzsamili után már jó ideje körözés folyt.
A szélsőséges 2005-ben csatlakozott az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz, de később őrizetbe vették, és 15 év börtönre ítélték. 2011-ben idő előtt szabadulhatott a börtönből, majd részt vett az Iszlám Állam létrehozásában, amely 2014 nyarán lerohanta Irak és a szomszédos Szíria kiterjedt térségeit.

A terroristák hamis kalifátusa alatt először Szíria területén ténykedett, majd Moszul alkormányzójának, illetve később Fallúdzsa kormányzójának nevezték ki a szélsőségesek hierarchiájában.
Az iraki belügyminisztérium közölte, hogy Dzsamili már tucatnyi terrorcselekmény elkövetésében vallotta magát bűnösnek.

Irakban az Iszlám Állam 2017 decemberében döntő katonai vereséget szenvedett. Egykori vezérét, Abu Bakr al-Bagdadit tavalyelőtt ölték meg a szomszédos Szíriában egy amerikai kommandós akcióval. Az iszlamisták szétszéledt harcosai közül jó néhányan bevették magukat a sivatagokba, és onnan kiindulva hajtanak végre időnként támadásokat.

MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑