Cadmus fordítás Cadmus

Elmondta az orosz nagykövet, miért tört ki a háború és hogyan érhet véget

2022. 04. 10.

Anatolij Antonov, az Oroszország amerikai nagykövete tisztázta, mi volt Moszkva indoka arra, hogy háborút indítson Ukrajna ellen – írta meg a Liner.hu

Antonov, aki a Kremlhez hasonlóan különleges katonai hadműveletnek nevezte az inváziót, a Newsweeknek adott interjújában egyértelművé tette, hogy mi volt az a két fő ok, amire hivatkozva megindult a háború.

Antonov állítása szerint ugyanis Ukrajna „etnikai tisztogatást” hajtott végre az oroszokkal szemben ukrán területeken, amely miatt be „kellett” avatkozni. A másik ok pedig az volt, hogy Ukrajna kifejezte szándékát, hogy csatlakozna a NATO-hoz.

„A különleges hadművelet Ukrajnában annak az eredménye, hogy Kijev nem volt hajlandó leállítani a népirtást az oroszok ellen azzal, hogy nem tartotta be a nemzetközi kötelezettségeit. A NATO-tagállamok vágya, hogy egy szomszédos államot használjanak az Oroszországgal szembeni küzdelem erődjeként, szintén egyértelművé tette a helyzetet”

A vezető orosz diplomata elmondása szerint a február 24-én kibontakozott események gyökere nyolc évvel azelőtt, az Euromajdan tüntetések idején keresendő, amikor a tüntetők megbuktatták a túlzottan oroszbarát Viktor Janukovicsot és helyére a nyugatbarát Petro Porosenkót ültették.

Antonov úgy értékelte a kormányzati szintű unióellenesség miatt kirobbant népharagot, hogy ez egy Nyugat által végrehajtott véres puccs volt, amellyel „ultranacionalista ideák kerültek hatalomra Kijevben”

A nagykövet kijelentette azt is, hogy Moszkva több ukrán lépést is ellenségesnek tekintett, egyebek mellett az orosz nyelvhasználat korlátozását, valamint az olyan figurák, mint Stepan Bandera rehabilitását, aki korábban a náci megszállás ellen harcolt.

Antonov közölte, hogy Moszkvának nem volt más választása, mint elismerni a Donyecki és Luhanszki Népköztársaságokat és a közös kapcsolatokat létesítő szerződés értelmében, a népköztársaságok kérvényezésére Vlagyimir Putyin elrendelte a katonai hadmúveletet.

„Ennek célja az volt, hogy demilitarizáljuk és nácimentesítsük Ukrajnát annak érdekében, hogy csökkentsük azt a katonai fenyegetést, amelyet a Nyugat által jelentenek, amely fel akarja használni az ukránokat az Oroszország elleni küzdelméhez”

Antonov kijelentette, a végcél az, hogy Ukrajna hagyjon fel az orosz néppel szembeni „népirtással”, valamint biztosítsák Ukrajna atommentes és semleges státuszát. Hangsúlyozta: Ukrajna elfoglalása nem célja a hadműveletnek.

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑