Cadmus fordítás Cadmus

Először indulnak szaúdi nők a Dakar-ralin

2021. 12. 16.

Maszáel Ál Obajdan és Daniá Akíl személyében először vesznek részt szaúdi női pilóták a Dakar-ralin.

Mindkettőjüknek van már tapasztalata hosszú távú, off-road viadalokon, noha a szaúdi királyságban 2018-ig egyáltalán nem engedélyezték, hogy a nők járművet vezethessenek.

“Egy álom válik valóra azzal, hogy ilyen híres versenyen indulhatok”n- jegyezte meg a 33 éves Ál Obajdan, aki a nemzetközi szövetség (FIA) tereprali világkupa-sorozat egyik viadalán volt már hetedik is. “Azt csinálok, amit szeretek. Nagyon sok támogatást kapok olyan emberektől, akik szerint sokakat inspirálok. Hamar rájöttem, hogy az eredményeimmel ajtókat nyitok ki és akadályokat döntök le.”

A szintén 33 esztendős Akíl a tavalyi évet azzal töltötte, hogy felépült a gerinc- és más töréseiből, melyeket bahreini balesetében szenvedett el, majd megnyerte összetettben a FIA terep-világkupát.

A baleset utáni hónapok fájdalmasak voltak, de bizonyos szempontból szerencsésnek mondhatom magam, mert nem volt szükségem műtétre. A motorsportban vállalnod kell a kockázatokat”n- mondta Akíl.

A 44. Dakar-ralit január 2. és 14. között rendezik Szaúd-Arábiában, a táv több mint 8300 kilométer.

Origo.hu, MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑