Cadmus fordítás Cadmus

Első alkalommal állítanak ki jogosítványt a szaúdni nőknek

2018. 06. 05.

Szaúd-Arábia történetében első alkalommal állítottak ki jogosítványt nőknek. Az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahhábita irányzatát követő muszlim királyságban hétfőn egyszerre tíz nő kapott az autóvezetésre feljogosító iratot.

“Több ezer jókívánság országunk leányainak” – hangzott el a jogosítványok átadásáról készült felvételen, amelyet a Twitteren tettek közzé.

Az okmányokat a rijádi forgalmi hatóság állította ki. Értesülések szerint olyan szaúdi nőkről van szó, akik külföldön, a többi között az Egyesült Királyságban, Libanonban vagy Kanadában már szereztek jogosítványt, s mindössze egy rövid vezetési tesztet kellett teljesíteniük.

Röviddel később Rima Dsudat, az egyik újonnan kiállított szaúdi jogosítvány büszke tulajdonosa, megosztott az interneten egy fényképet az okmányáról.

A szaúdi tájékoztatási minisztérium közlése szerint a hatóságok várhatóan mintegy 2000 jogosítványt készülnek kiállítani a jövő héten nőknek.

Mohamed bin Szalmán trónörökös reformterveinek egyik mérföldköve a nők autóvezetési tilalmának eltörlése. Tavaly arra utasította a kormányt, hogy dolgozzon ki olyan szabályozást, amely férfiak mellett nőknek is lehetővé teszi az autóvezetést. Szaúd-Arábia az egyetlen ország a világon, ahol egyelőre törvény tiltja, hogy a nők autót vezessenek. A tilalom június 24-én megszűnik. Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett, hogy a rijádi hatóságok váratlan lépésével párhuzamosan Szaúd-Arábiában őrizetben tartanak négy olyan nőt is, akik a nők autóvezetési tilalmának és a férfi gyámsági rendszer eltörléséért kampányoltak.

Orientalista.hu – MTI

 

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑