ENSZ: Jemenben 2,2 millió gyerek éhezik

Csaknem 2,2 millió jemeni gyerek szenved a rosszultápláltságtól, ezért azonnal segítségre van szüksége – közölte kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF), hozzátéve, hogy bár már többször felhívta a figyelmet a problémára, az soha nem volt olyan súlyos, mint most.
Ebből a 2,2 millióból legalább 462 ezer súlyosan alultáplált, vagyis éhezik. Ez az jelenti, hogy az éhező jemeni gyerekek száma 2014 óta majdnem a háromszorosára nőtt – olvasható a világszervezet szakosított szervezetének jelentésében.
Mansour Al-Hadi megbuktatott elnök amelyet a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció tavaly márciusa óta egyebek mellett légicsapásokkal támogat, csaknem két éve háborúzik az Irán támogatását élvező, Ali Abdallah Saleh volt elnökkel szövetséges síita húszi harcosokkal.
A harcokban becslések szerint legalább 10 ezer ember halt már meg. A 26 millió fős lakosságnak kevesebb mint az egyharmada kap segítséget, és kevesebb mint a fele lakhelye közelében van működő egészségügyi intézmény. A Jemenben uralkodó állapotokat az is súlyosbítja, hogy idén október elején kolerajárvány tört ki.
A gyermekek helyzete szempontjából a legsúlyosabb a helyzet az északi Szaada tartományban, a húszik hátországában: itt tíz gyerek közül nyolc éhezik. Ebben a térségben a legnagyobb a világon azoknak a gyerekeknek az aránya, akik elmaradnak a növekedésben korukhoz képest. „Jemenben 10 percenként meghal egy gyerek” hasmenés, rosszultápláltság vagy valamilyen légúti fertőzés következtében – közölte Meritxell Relano, a UNICEF jemeni különmegbízottja.

Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) október végén arról számolt be, hogy a szervezetnek csökkentenie kellett az országban szétosztott segélyadagokat, mert a WFP forrásai apadnak, miközben a szükségletek egyre csak nőnek.

Orientalista.hu  – MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑