Cadmus fordítás Cadmus

ENSZ megbízottja: Közel-Kelet a katasztrófa szélére sodródott

2024. 09. 22.

A Közel-Kelet a katasztrófa szélére sodródott – jelentette ki vasárnap az ENSZ libanoni különleges koordinátora, utalva közvetlenül az Izrael és a Hezbollah libanoni síita milícia közötti fegyveres konfliktusra, amelyben egyre súlyosabbak az egymás elleni támadások.

„Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nincs olyan katonai megoldás, amely bármelyik félnek nagyobb biztonságot teremtene” – mondta Jeanine Hennis Plasschaert.

Izraelnek a Hezbollah parancsnokai ellen pénteken Bejrút déli részén végrehajtott légicsapása után a megbízott azt mondta:

a sűrűn lakott területek bombázása is jelzi, hogy az Izrael és a Hezbollah közötti konfliktus mostanra „nagyon veszélyes erőszakspirállá vált, aminek kétségbeejtő következményei lehetnek, ezért azonnal meg kellene szakítani ezt a spirált”.

A dél-bejrúti légicsapásnak vasárnap már 45 halálos áldozata volt, közülük 16-an voltak a Hezbollah katonai vezetői a mozgalom közlése szerint, egyéb források szerint a többiek helyi lakosok, köztük gyerekek.

Izrael saját közlése szerint szombaton és vasárnap 290 célpontot semmisített meg Libanonban, a Hezbollah pedig 110 rakétával támadta Észak-Izraelt.

Az izraeli légvédelem a legtöbb támadó rakétát még a levegőben megsemmisítette, de néhány rakéta becsapódott, és a lehulló roncsok is sérüléseket okoztak embereknek, kárt okoztak járművekben, épületekben.

MTI

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑