ENSZ: Szudánban azonnal véget kell vetni a szexuális erőszaknak
2023. 05. 24.
Szívszorítónak nevezte a szudáni helyzetet szerdán az ENSZ emberi jogi főbiztosa és felszólította a szemben álló feleket, hagyjanak fel az “értelmetlen erőszakkal”, s lépjenek fel határozottan a harcok kitörése óta elharapózott szexuális bűncselekmények ellen.
Genfi sajtótájékoztatóján Volker Türk leszögezte: mind Abdel Fattáh al-Burhán tábornoknak mind pedig ellenfelének, a félkatonai Gyorsreagálású Támogató Erők (RSF) élén álló Mohamed Hamdan Dagalónak – akikkel a főbiztos egyébként novemberben személyesen is találkozott – világos utasításokat kell adnia csapataiknak a szexuális erőszak teljes tilalmáról.
A főbiztos elmondta: az ENSZ mind ez idáig 25 szexuális erőszakról tud, ám kiemelte, hogy ez a szám minden bizonnyal sokkal magasabb.
Emlékeztetett továbbá arra, hogy az afrikai országban április óta dúló harcok legnagyobb kárvallottjai a civilek, akik közül rengetegen már az utcára sem mernek kilépni.
Sajtótájékoztatója további részében Türk aggodalmát fejezte ki a világszerte egyre zsugorodó civil társadalom miatt, név szerint említve Kínát. Az ázsiai országgal kapcsolatban kiemelte kínai hatóságoknak a hszincsiangi ujgur kisebbséggel szembeni bánásmódját, s azt mondta, a világszervezet folytatja vizsgálódásait a zömében muszlim népcsoport helyzetéről.
Az ENSZ már 2018-ban azzal vádolta meg Kínát, hogy mintegy egymillió ujgurt zárt akarata ellenére politikai “átnevelő táborokba”.
Peking a jogsértésekről szóló vádakat többször határozottan tagadta.
Türk emellett aggályainak adott hangot a mesterséges intelligencia gyors előretörése miatt, példaként az amerikai OpenAI cég mesterséges intelligenciára épülő új chatbotja, a ChatGPT-t említve, és leszögezte: a technológiával járó veszélyek és lehetőségek egyaránt “mérhetetlenül nagyok”.
MTI