Cadmus fordítás Cadmus

ENSZ: több mint kétmilliárd dollárra van szükség a Kongói DK-ban kialakult menekültválság enyhítésére

2023. 02. 22.

Az ENSZ-nek 2,25 milliárd dollárra (790 milliárd forint) van szüksége idén, hogy segítséget nyújthasson a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén kialakult súlyos menekültválságban – jelentette be szerdán közleményben a világszervezet kongói koordinátora.

Bruno Lemarquis elmondta, hogy a 2023-ra igényelt, magasabb költségvetésre az ukrajnai háború nyomán emelkedő árak miatt van szükség.

Keddi interjújában Lemarquis felhívta a figyelmet arra, hogy Afrika-szerte a Kongói DK-ban él a legtöbb belső menekült, 5,7 millió ember. A legtöbben az ország négy keleti tartományában, Ituriban, Észak-Kivuban, Dél-Kivuban és Kasaiban szorulnak humanitárius segítségre.

A menekültválság az ország keleti, ásványkincsekben gazdag térségében tavaly kezdődött, a Március 23. Mozgalom (M23) nevű tuszi lázadószervezet által indított fegyveres akciók nyomán. Az ENSZ adatai szerint csak Észak-Kivuban több mint 600 ezren menekültek el otthonaikból.

Tavaly az ENSZ 1,8 milliárd dollárt (646 milliárd forint) irányzott elő a Kongói DK-ban zajló humanitárius programjaira, ám a kért összeg csupán 48 százaléka folyt be, így a mintegy 8,8 millió rászorulóból csupán ötmilliót értek el.
Kinsasha mindeközben többször azt vetette a szomszédos Ruanda kormányának szemére, hogy támogatja a Kongói DK területén aktív ruandai lázadókat, ám Kigali ezen állításokat visszautasította.

Klímakutatók mindemellett rámutatnak arra, hogy a térségben növekvő élelmiszerhiányért az éghajlatváltozás is felelős.
Az országban továbbá gyakoriak a kanyarójárványok: az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű szervezet kedden közzétett összesítése szerint tavaly 148 600-an kapták el a kórt, és mintegy 1800 halálos áldozatról tudni.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑