Cadmus fordítás Cadmus

ENSZ üzent a szaúdiaknak: Ne kövezzétek halálra a gyerekeket!

2016. 10. 09.

Fiatalkorúak kivégzését, csonkolását, megkövezését, megbotozását lehetővé tevő törvényei visszavonására szólította Szaúd-Arábiát az ENSZ az Emberjogi Bizottsága jelentése alapján. A szaúdi törvények szerint 15 éves kortól felnőttként kezelik a gyerekeket a saríabíróságok.

Ez nem elméleti probléma, például idén január 2-án négy 18 éven alulit is kivégeztek – aznap összesen 47 halálos ítéletet hajtottak végre.

A szaúdi társadalomban a nők eleve másodrendűek, a gyereklányokat pedig nem is ismerik el teljes jogalanyként, férfigyámságot kényszerítenek rájuk. Ez is kifejezetten gyakorlati probléma. Fayham al-Ghandi tévés hitszónok 2012-ben megerőszakolta ötéves lányát, Lamát. Aztán megölte. Szétverte a fejét. Közben az egyik körmét is letépte. 2013-ban pár havi elzárás után szabadulhatott, miután kifizetett ~tízmillió forint vérdíjat a lány anyjának.

“A saría minden más törvény és szerződés, így a Gyerekjogi Egyezmény felett áll” – válaszolta a vádakra a Szaudi Emberi Jogi Bizottság vezetője, Bandar Bin Mohammed al-Aiban. Szerinte amúgy Szaúd-Arábiában megvan a politikai akarat a gyermekek védelmére.

Orientalista.hu – (444.hu, Independet)

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑