Cadmus fordítás Cadmus

Erdogan: a török líra ráfolyamának zuhanása az ország elleni “politikai összeesküvés”

2018. 08. 13.

A török pénznem, a líra árfolyamának zuhanása logikus érvekkel nem magyarázható, az egy Törökország elleni „politikai összeesküvés” eredménye – jelentette ki vasárnap Recp Tayyip Erdogan török elnök, aki a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Trabzon tartományi székhelyén, a Fekete-tenger partján fekvő Trabzon városban.

Erdogan szerint az árfolyamzuhanást eredményező „művelet” célja az, hogy Törökországot megadásra kényszerítse minden területen, így a pénzügyek terepén és a politikában is. „Nézzünk szembe ezzel az új, alattomos politikai összeesküvéssel. Isten segítségével, felülkerekedünk” – mondta a török elnök.

Kijelentette: ezzel az alattomos összeesküvéssel próbálják megdönteni hatalmát, jelenleg pénzzel próbálják elérni azt, amit nem sikerült provokációkkal és a 2016-os puccskísérlettel.

Erdogan figyelmeztetett: ha Washington feláldozza kapcsolatát Ankarával, Törökország új piacokat, partnereket és szövetségeseket fog keresni. Ankara elfordul mindenkitől, aki feláldozza stratégiai partnerségét és fél évszázadra visszamenő szövetségét a 81 millió lakosú Törökországgal abból a célból, hogy megőrizze terrorista szervezetekkel ápolt kapcsolatait.

A NATO-szövetséges Egyesült Államok és Törökország kapcsolata az utóbbi időben fokozatosan romlik, amit csak súlyosbított az, hogy Donald Trump amerikai elnök pénteken az acél- és alumíniumcikkek védővámjának jelentős megemelésével fenyegette meg Törökországot. Twitter-bejegyzésében az elnök leszögezte: már utasítást is adott az alumínium 20 százalékos, az acéláruk 50 százalékos vámjának kivetésére, ami augusztus 13-án lép életbe.

A két ország viszonyának elmérgesedéséhez nagyban hozzájárult a több mint 20 éve Törökországban élő Andrew Brunson észak-karolinai lelkipásztor ügye. Az amerikai férfit két éve, a puccskísérlet után tartóztatták le, azzal vádolva, hogy támogatja Gülent és mozgalmát, valamint kémkedik az Egyesült Államok javára. Nemrégiben a börtönből házi őrizetbe helyezték, az amerikai kormány azonban a feltételek nélküli azonnali szabadon bocsátását követeli.

A diplomáciai konfliktus hatására a török líra mélyzuhanásba kezdett. Egyes pénzügyi elemzők azt javasolták, hogy Ankara forduljon a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) a gazdasági helyzet további romlásának elkerülése érdekében, de ezt Erdogan vasárnap elutasította, mondván, hogy ezzel feladnák az ország politikai függetlenségét.

MTI, Magyar Iők

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑