Cadmus fordítás Cadmus
  • Húszik válaszcsapásai a Vörös-tengeren

  • Szíriai konfliktus

  • Palesztin – izraeli konfliktus

  • Legolvasottabb híreink

    • No results available
  • Keresztényüldözés a Közel-Keleten

  • Afganisztáni háború

  • Tajvani konfliktus

  • Örmény-azeri konfliktus

  • Időjárás

Erdogan: ellentétes a nemzetközi joggal a Katarnak szóló ultimátum

2017. 06. 25.

A nemzetközi joggal ellentétesnek nevezte a török államfő a Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom és Bahrein által Katarhoz intézett 13 pontos ultimátumot. Recep Tayyip Erdogan minderről a Ramadán végét jelző reggeli ima előtt beszélt Isztambulban.

“Elfogadjuk és tiszteletben tartjuk Katar álláspontját. Úgy gondoljuk, az ultimátum ellentétes a nemzetközi joggal. Felajánlottam a szaúdi uralkodónak, hogy Törökország támaszpontot létesít Szaúd-Arábiában is, amire azt a választ kaptam, hogy megfontolják, ám azóta nem jelentkeztek.” – mondta a török elnök.

A négy ország június 5-én szakította meg diplomáciai kapcsolatait Katarral.

“Tiszteletlenség Törökországgal szemben katari katonai támaszpontunk bezárását kérni.” – hangsúlyozta a török elnök.

A négy ország egyebek közt azt követeli Katartól, hogy mérsékelje diplomáciai kapcsolatait Iránnal, és ne támogasson terrorista csoportokat.

Törökország és Katar 2014 decemberében kötött védelmi megállapodást. Ankara június elején törvényben döntött arról, hogy támaszpontot alakít ki és katonákat állomásoztat Katarban, valamint élelmiszer-szállítmányokat küld az arab országba.

Orientalista.hu – Euronews

Megosztom:

, ,




Back to Top ↑