Cadmus fordítás Cadmus

Erdogan miatt leállt az Iszlám Állam elleni harc

2019. 10. 18.

Tekintettel a Szíria észak-keleti részén zajló török katonai offenzívára, a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) felfüggesztette az Iszlám Állam (IÁ) terrorista milíciája ellen folytatott harcot – jelentette be Mazlúm Abdi, az SDF parancsnoka.

“Korábban utaltunk már rá, hogy a török állam támadása esetén az Iszlám Állam elleni harc mellékes üggyé válik számunkra” – idézte Mazlúm Abdi szavait a Firat kurd hírügynökség.

“Ez az eset most bekövetkezett. (…) Az IÁ elleni minden tevékenységünket befagyasztottuk” – mondta a hírügynökség szerint Abdi szerda este, a Ronahi kurd televíziós csatornának nyilatkozva.

Az Iszlám Állam sok helyütt újraszerveződött, és (fegyvereseik) számos helyen hajtottak végre merényleteket és robbantásokat – magyarázta Abdi.

A terrorszervezetnek még mintegy 12 ezer tagja van a térségben. Az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció idén júniusban úgy becsülte, hogy Szíriában és Irakban az IÁ-nak még mintegy 14-18 ezer tagja tartózkodik.

Az SDF parancsnoka visszautasította azokat a találgatásokat, melyek szerint Törökország később átveszi a kurdok által fogolytáborokban tartott IÁ-tagokat.

“Ez az opció számunkra elfogadhatatlan. A bebörtönzött iszlám államos banditák és családjaik sorsáról mi fogunk dönteni” – mondta Abdi.

Azt pedig, hogy mi legyen a külföldi IÁ-harcosokkal, a származásuk szerinti európai országok maguk döntik majd el – tette hozzá.

A török hadsereg és helyi szövetségese, a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA) október 9-én indította meg a Béke Forrása fedőnevű hadműveletet Északkelet-Szíriában az SDF gerincét adó YPG-vel, továbbá az Iszlám Állam tagjaival szemben. Törökország vállalta ugyanis, hogy átveszi a kurd fegyveres csoporttól a térségben raboskodó iszlamista szélsőségesek felügyeletét azon a területen, amelyet ellenőrzése alá von. Az offenzíva deklarált célja az, hogy elhárítsa a Törökország déli határát Ankara szerint fenyegető terrorveszélyt, továbbá biztonsági övezetet létrehozva szavatolja a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek hazatérését. A török katonai beavatkozás azután vette kezdetét, hogy kivonult a térségből az amerikai hadsereg, amely az elmúlt években kiképezte és modern fegyverekkel látta el az YPG-t az Iszlám Állam elleni harcban.

A török védelmi minisztérium csütörtökön arról számolt be, hogy eddig az YPG 673 “terroristáját” tették harcképtelenné.

MTI

Megosztom:

, , , , , , ,




Back to Top ↑