Cadmus fordítás Cadmus

Erdogánék lecsaptak az ellenzéki médiumokra

2016. 07. 28.

Csaknem 1700 katonát szereltek le a török hadseregtől, a kormány pedig hírügynökségek, újságok, weblapok, tévé- és rádióállomások tucatjait tiltotta be szerdán a július 15-i sikertelen puccskísérletet követő megtorlás keretében.

A hadseregtől 1684 embert szereltek le megrovással, közülük 149-en tábornokok vagy admirálisok voltak, ami a török tábornoki kar mintegy negyven százalékát jelenti. Korábban a hadseregnél és a közigazgatásban már tízezreket függesztettek fel vagy rúgtak ki a puccskísérlet összefüggésben.

Ezzel párhuzamosan döntés jelent meg a hivatalos közlönyben, melynek értelmében három hírügynökség, 16 tévéadó, 23 rádióállomás, 45 lap, 15 magazin és 29 kiadó bezárását rendeli el a török kormány. A közlöny a betiltott sajtóorgánumok listáját nem sorolja fel tételesen, de a CNN Türk hírtelevízió információi szerint többnyire vidéki sajtótermékekről van szó, de vannak köztük országos médiumok is.

A betiltottak között szerepel a Cihan hírügynökség, a kurdpárti IMC TV és az ellenzéki Taraf című napilap is. Nem jelenik meg többé a korábban a török kormány által a puccskísérlet fő felelőseként megnevezett Fethullah Gülenhez köthető Zaman és angol kiadása a Today’s Zaman sem.

A nap folyamán 47 újságírót le is tartóztattak. Köztük közismert baloldali szerzőket is, akik aligha osztják a török kormány által a puccskísérlet megszervezésével vádolt Fethullah Gülen nézeteit. Egyre többen amiatt aggódnak, hogy az ankarai vezetés nem csak a puccs támogatóira csap le, hanem bárkire, aki bírálja Recep Tayyip Erdogan elnököt és kormányát.

Orientalista.hu – MTI

Megosztom:

, , ,




Back to Top ↑