Cadmus fordítás Cadmus

Erősödik az iráni-török-azeri terrorizmus elleni együtmüködés

2017. 12. 21.

Azerbajdzsán, Irán és Törökország elengedhetetlennek tartja az együttműködés fokozását a terrorizmus, illetve a szélsőségesség minden megnyilvánulási formája elleni harcban – olvasható a Bakuban szerdán tartott török-iráni-azerbajdzsáni külügyminiszteri találkozó zárónyilatkozatában.

A tárcavezetők nem feledkeztek meg a dokumentumban megemlíteni a szeparatizmust, a nemzetközi bűnszervezeteket, az illegális fegyver-, kábítószer- és emberkereskedelmet, a kulturális és történelmi örökség elleni bűncselekményeket, a kiberbűnözést, de az illegális bevándorlást sem, olyan jelenségekként, amelyek ellen szintén közös erőfeszítéssel szeretnének fellépni.

A nyilatkozatban Azerbajdzsán, Irán és Törökország emellett hangsúlyozta, elejét veszik országukban az olyan tevékenységeknek, amelyek fenyegetést jelenthetnének egymás biztonságára nézve. A három ország fontosnak tartotta kiemelni a szállítási infrastruktúra és a tranzit lehetőségek kiépítésére szolgáló közös projektek jelentőségét is.

A külügyminiszterek egyben hangsúlyozták „a muszlim szolidaritás elmélyítésének fontosságát” is, amit az iszlám világot ért kihívások ellenszerének neveztek, s kifejezték szándékukat, hogy „aktívabban és hatékonyabban együttműködjenek a testvériség megszilárdítása, illetve a türelem és a kölcsönös megértés érdekében”.

Orientalista.hu – MTI

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑