Cadmus fordítás Cadmus

Etiópia bezár a tigréi harcok által sújtott két menekülttábort

2021. 02. 10.

Etiópia kedden bejelentette, hogy be fog zárni két, eritreai menekülteknek menedéket adó tábort, amely a november eleje óta harcok színterévé vált északi Tigré tartományban található.

A kormány tervéről, amelynek értelmében bezárja az egy évtizede eritreai menekülteknek menedéket adó Simelba és Hitszatsz táborait, az etiópiai menekültügyi ügynökség (ARRA) számolt be.

A spanyol hírügynökség megjegyzi: a döntés azután született, hogy a múlt héten Tigrébe látogatott Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa.

Az Addisz-Abebában kedden tartott sajtótájékoztatón Teszfahun Gobezay, az ARRA igazgatója elismerte, hogy a két létesítmény károkat szenvedett a tigréi harcok miatt, a menekültek pedig kereszttűzben rekedtek, mindazonáltal tagadta, hogy a döntésnek köze lenne a jelenlegi helyzethez. Szerinte azért döntöttek a táborok bezárása mellett, mert nem felelnek meg a nemzetközi elvárásoknak.

Teszfahun nem szolgált menetrenddel a dpa német hírügynökség szerint mintegy 25 ezer embernek menedéket adó táborok bezárásával kapcsolatban.

Az ARRA igazgatója szerint a simelbai tábor mindössze mintegy 20 kilométerre van az Eritreával közös határtól, pedig a nemzetközi előírások szerint legalább 50 kilométerre kell attól lennie. Teszfahun szerint a hitszatszi tábor pedig egy sivatagos területen található, ahol az éghajlat sem alkalmas a menekültek tartózkodásához. A kormány ezért úgy döntött, hogy rövid úton bezárja a két tábort, és áthelyezi az ott lévő menekülteket.

Az EFE szerint a hatóságok mostanra tízezer eritreai menekültet helyeztek át, miközben elkezdtek menekültstátuszt adni további 12 ezernek, ami lehetővé teszi számukra, hogy elhagyják a táborokat, és Tigré bármelyik részén, a helyi közösséggel együtt éljenek.

Teszfahun cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint eritreai menekültek ezreit rabolták el és juttatták vissza hazájukba azok az eritreai csapatok, amelyek az etióp kormány oldalán kapcsolódtak be a tigréi harcokba.
A szövetségi hadsereg november elején indított offenzívát a térséget korábban uraló Tigréi Népi Felszabadítási Front (TPLF) ellen, amelyet felkeléssel vádolt.

Ezrek haltak meg, további több mint 300 ezren menekültek el otthonukból a harcok és légicsapások nyomán, és humanitárius katasztrófa alakult ki a már amúgy is szegény, körülbelül ötmillió lakosú régióban.

MTI

 

Megosztom:

, , , , , , , , ,




Back to Top ↑