Cadmus fordítás Cadmus

Európa hozzájárulása az emberi testvériségről szóló Abu-Dzabi nyilakozat megvalósításához

2019. 12. 20.

December 13-án, pénteken, az EPP Vallásközi Párbeszéd Munkacsoportja, a KDNP, valamint a Barankovics István Alapítvány közösen konferenciát rendezett a budapesti Sapientia Hittudományi Főiskolán „Európa hozzájárulása az emberi testvériségről szóló Abu-Dzabi nyilatkozat megvalósításához” címmel. Az esemény házigazdája Mészáros József, a Barankovics István Alapítvány elnöke volt.

A témaválasztás alapja a 2019. február 4-én, Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb imám által aláírt Abu-Dzabi nyilatkozat volt, amelyben a két egyházi vezető határozottan elutasítja az Isten nevében elkövetett erőszakot, annak bármiféle igazolását, valamint fontos és kötelező érvényű megállapításokat is tesz az iszlámra és annak bizonyos értelmezéseire vonatkozóan.

Az előadók, Hölvényi György, az EPP Frakció Vallásközi Párbeszéd Munkacsoportja, Michael A. Blume SVD, apostoli nuncius, Dr. Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, valamint Abdulhamid Almulla, az Egyesült Arab Emirátusok budapesti nagykövete arról beszéltek, milyen okokra vezethető vissza a dokumentum megszületése, mit is tartalmaz, illetve milyen hatása van a muszlim és a keresztény közösség kapcsolatára.

Hölvényi György előadásában hangsúlyozta, hogy nem egy egyezményről vagy szerződésről van szó, hanem béketörekvésekről két egyházi vezető részéről.

A dokumentum alapja a legnagyobb közös pont a két vallásban; a szerető egyistenhit valamint a teremtett ember fogalma.

A teljes cikket ITT olvashatják el.

Vasárnap.hu

 

Megosztom:

, , , , ,




Back to Top ↑