Európa Tanács: békés megoldást kell találni a humanitárius válság megelőzése érdekében

Tárgyalóasztal mellett, békés megoldást kell találni az Örményország és Azerbajdzsán között kirobbant konfliktusra a humanitárius válság megelőzése érdekében, ugyanis semmiféle politikai szempont sem igazolhatja nők, férfiak és gyermekek szenvedését – jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára csütörtökön.

Marija Pejcinovic Buric közleményben arra szólította fel a két ország vezetését, hogy haladéktalanul hagyjanak fel az ellenségeskedéssel, és mihamarabb hajtsák végre az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) a civil lakosság veszélyeztetésével járó harcok beszüntetésére felszólító szerdai ideiglenes határozatát.

A határozat szövege szerint mindkét országnak tartózkodnia kell minden olyan intézkedés meghozatalától, különösen a katonai fellépésektől, amely az egyezmény vonatkozó cikke szerint a polgári lakosság jogainak megsértését, illetve életük vagy egészségük veszélyeztetését vonhatja maga után.

Az Európa Tanács támogatja az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) illetékes munkacsoportjának az örmény-azeri konfliktus megoldását célzó törekvéseit – tette hozzá a főtitkár.

Azerbajdzsán és Örményország, a két egymással szomszédos korábbi szovjet köztársaság között a régóta fennálló területi vita miatt tört ki ismét fegyveres konfliktus szeptember 27-én.

A túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabah 1996-ban kiáltotta ki függetlenségét, de ezt egyetlen ország, még Örményország sem ismerte el. Azerbajdzsán továbbra is saját területének tekinti a hegyi-karabahi enklávét, ahogy lényegében Örményország is.

MTI

Sharing is caring!

, , ,




Back to Top ↑