Cadmus fordítás Cadmus

Ferenc pápa Putyin szavaival bírálta a nyugati beavatkozást Afganisztánban

2021. 09. 01.

Vlagyimir Putyin orosz elnököt idézte Ferenc pápa a spanyol Cadena COPE rádiónak adott, szerdán adásba került interjújában a nyugati országok afganisztáni kudarcával kapcsolatban, jóllehet az egyházfő Angela Merkel német kancellárnak tulajdonította e szavakat.

“Véget kell vetni annak a felelőtlen gyakorlatnak, hogy kívülről avatkozzanak be más országok ügyeibe, hogy aztán az ott élő népek hagyományait figyelmen kívül hagyva építsenek demokráciát” – szögezte le Ferenc pápa a múlt héten a Vatikánban felvett interjúban, hozzátéve, hogy Merkelt idézte, akit egyúttal az egyik legnagyszerűbb vezetőnek nevezett.

Elemzők azonnal rámutattak arra, hogy a spanyol fordításban elhangzott idézet valójában Vlagyimir Putyin orosz elnöktől származik, aki augusztus 20-i, Merkellel tartott moszkvai egyeztetésén adott hangot e véleményének.

Putyin akkor – anélkül, hogy az Egyesült Államokat megnevezte volna – sürgette, hogy vessenek véget az “idegen értékek erőltetése felelőtlen politikájának”, valamint annak, hogy “más országokban külföldi modellek szerint próbálják felépíteni a demokráciát” anélkül, hogy figyelembe vennék a helyi történelmi, vallási és nemzeti sajátosságokat.

Merkel egyébként a maga részéről arra kérte Moszkvát, járjon közben a táliboknál azon afgánok kimenekítése érdekében, akik együttműködtek a német erőkkel. Bár a kancellár elismerte, nem sikerült Afganisztánban megvalósítaniuk mindent, amit szerettek volna, sietett leszögezni, hogy afgán lányok milliói örültek, hogy oktatáshoz jutottak.

Ferenc pápa az interjúban felszólította a hívőket, hogy imádkozzanak Afganisztánért, valamint böjtre és bűnbánatra buzdított.

MTI

Megosztom:

, , , ,




Back to Top ↑