Cadmus fordítás Cadmus

Gázai mészárlás: Párizs és London is elítéli az erőszakot

2018. 05. 15.

Emmanuel Macron francia elnök az éjjel nyilatkozatban ítélte el az izraeli hadsereg által a Gázai övezeti tiltakozókkal szemben alkalmazott fegyveres erőszakot, sajnálatát fejezte ki a palesztin áldozatok nagy száma miatt, és megerősítette az amerikai nagykövetség Jeruzsálembe történő áthelyezését ellenző álláspontját.

Macron hangsúlyozta a palesztinok békéhez és biztonsághoz való jogát, miközben Izrael biztonságának védelme mellett is kiállt, és kijelentette, hogy országa továbbra is az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett kardoskodik.

Hivatalának közlése szerint Macron hétfőn Abdalláh jordániai királlyal és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel is tárgyalt, és azt tervezi, hogy kedden Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytat megbeszéléseket.

A brit külügyminisztérium sokkolónak nevezte a Gázai övezetben zajló erőszakcselekményeket, és mindkét szemben álló felet visszafogottságra szólította fel. A londoni külügyi nyilatkozat hangsúlyozta, hogy „az erőszaknak ez a mértéke romboló hatással van a béke-erőfeszítésekre.

Világosan leszögeztük, hogy Nagy-Britannia támogatja a palesztinok tüntetéshez való jogát, de ezeknek a tiltakozásoknak békéseknek kell lenniük” – állapította meg az Egyesült Királyság külügyminisztériuma. London rendkívüli aggodalmának adott hangot amiatt, hogy az izraeli katonák nagy arányban használnak éles lőszert a tüntetőkkel szemben, egyúttal arra kérte Izraelt, hogy tanúsítson nagy fokú visszafogottságot.

Orientalista.hu – Hirado.hu

Megosztom:

, , , , , ,




Back to Top ↑